Windows 7 és régebbi verziók párhuzamos használata
Itt van, megérkezett... a Microsoft, úgy tűnik, sokat tanult a Vista fejlesztése folyamán elkövetett hibákból, és a Windows 7 esetében már a korai tesztelés során igyekezett minél több felhasználót bevonni a béta változat tesztelésébe. Ennek köszönhettük a publikus bétát (7000-es build), de alighanem közrejátszik ez abban is, hogy azóta is szinte hetente kerülnek ki újabb és újabb változatok a világhálóra. Az MSDN és Technet felhasználók néhány napja már próbálgathatják az immár RC státuszt viselő 7100-as buildet - amihez május 5-től bárki hozzáférhet majd. Ez elvileg már alig különbözik a végleges Windows 7-től, így aki az áttérést fontolgatja (és el kell mondanunk, már a publikus béta alapján is úgy tűnik, hogy érdemes), az jól teszi, ha kipróbálja, mielőtt lecseréli XP-jét vagy Vistáját Windows 7-re.
A próbához nem lesz másra szükségünk, mint egy 4 GB-os USB kulcsra vagy DVD lemezre, a letöltött Windows 7 ISO fájlra, szabad helyre gépünkön (20 GB ajánlott), és némi szabadidőre. Mielőtt bemutatnánk, hogyan telepíthetjük már meglévő operációs rendszerünk mellé annak megtartásával a Windows 7-et, álljon itt a szokásos figyelmeztetés: fontos adatainkról készítsünk biztonsági mentést, és ne feledjük, a geeks.hu nem vállal semmilyen felelősséget az eljárás közben bekövetkező eseményekért.
Telepítőlemez előkészítése
Ha már megvan az ISO fájlunk, egyszerűen kiírhatjuk DVD-re bármilyen, általunk kedvelt íróprogrammal. Mi azonban ehelyett inkább azt javasoljuk, hogy készítsünk egy USB kulcsot, amiről egyrészt gyorsabban telepíthetjük a Windows 7-et, másrészt kipróbálhatjuk például optikai meghajtóval nem rendelkező netbookokon is. Csatlakoztassuk tehát USB kulcsunkat (amin nincs fontos adat!), majd indítsunk el egy parancssori ablakot (a start menü futtatás vagy keresés sorába írjuk be, hogy cmd és üssünk entert), mégpedig adminisztrátorként. A DOS-promptban indítsuk el a diskpart nevű programot – ez fog segíteni nekünk elkészíteni a telepítéshez szükséges USB-kulcsot.
Szép sorban hajtsuk végre a következő parancsokat:
● Nézzük meg, melyik lemez az USB-kulcs: list disk (példánkban a hatos),
● Válasszuk ki: select disk 6
● Töröljük: clean
● Hozzunk létre egy új partíciót: create partition primary
● Válasszuk ki a partíciót: select partition 1
● Formázzuk le NTFS-re: format fs=ntfs
● Tegyük aktívvá: active
● Végül lépjünk ki a diskpartból: exit
Húzzuk ki, majd csatlakoztassuk újra az USB kulcsot, ami most már külön betűjellel megjelenik az intézőben. Következő lépés a telepítőfájlok „kimásolása” az ISO fájlból. Erre többféle szoftvert is használhatunk, UltraISO, WinISO, stb., mi a WinRAR-t használtuk: egyszerűen csak csomagoljuk ki a fájlokat az USB-kulcs gyökerébe.
Ezzel készen is vagyunk, most már csak be kell bootolnunk a kulcsról, úgy, hogy gépünk indulásakor kiválasztjuk a bootmenüről (vagy a BIOS megfelelő pontjánál beállítjuk, mint első boot-eszközt).