LG Cinema 3D LW5500 passzív (polarizációs) 3D tévé teszt

3D

Az LG 2011-ben az LCD-k esetében csak polarizációs elven működő 3D tévéket kínál. Ezek a CINEMA 3D gyűjtőnevet kapták, lévén, hogy ugyanazzal a megoldással állítják elő a képet, mint amit a legtöbb moziban is használnak.

Amíg az aktív szemüveges rendszereknél a bal és a jobb szem számára készült képet a tévé felváltva jeleníti meg, a szemüveg pedig a „másik” szemet mindig kitakarja, a passzív (polarizációs) 3D esetében a két kép egyszerre jelenik meg; minden első sor a bal szem számára készült képet mutatja, minden második sor pedig azt, amelyiket a jobb szemmel kell látni. Az eltérő működési elvből adódóan mindkét rendszernek vannak előnyei és hátrányai.

A CINEMA 3D egyik legfontosabb előnye rögtön az, hogy esetében a néző folyamatosan látja a képet, egyáltalán nincs az aktív rendszereknél egyesek által tapasztalható (és zavaró) vibráció. A 3D-hez szükséges szemüveg nem tartalmaz elektronikát, ezért olcsóbb, könnyebb és nem kell tölteni sem. Az LG éppen ezért kettőt mellékel a tévéhez alapból, de egy, a cikkünk készítésekor futó akcióban egy Party Pack is jár a tévék mellé, további öt szemüveggel. A cirkuláris polarizáció miatt a passzív 3D tévéknél nem baj, ha a néző nem teljesen egyenesen tartja a fejét – aktív szemüvegnél ez nem megoldható, mert a kép elsötétül. Mindennek eredményeképpen, és a tapasztalatok alapján is, a 3D tévézés kényelmesebb és kevésbé megterhelő a szervezet számára, oly annyira, hogy az LG szerint már a gyerekeknek sem jelent veszélyt, ha 3D filmet néznek. Mi ezzel nem teljesen értünk egyet, mert a 3D tévézés egy fejlődő szervezet számára nem elsősorban a vibráló szemüveg és a fáradtságérzés miatt veszélyes, hanem azért, mert természetellenes módon befolyásolhatja a térlátás kialakulását és a szemmozgató izmok működését; 12 éves korig mi a 3D-t egyáltalán nem ajánljuk. A problémáról részletesen ebben a cikkünkben írtunk. A passzív 3D további előnye, hogy a szemüvegben érzékelhető fényerő csökkenés nem olyan nagy, mint egy aktív szemüveget használó tévé esetében.

Persze az éremnek van egy másik oldala is, nyilván a passzív megoldásnak is vannak hátrányai. Közülük a legfontosabb az, hogy az effektív felbontás 3D-ben (legalább) feleződik, ami azzal jár, hogy a Full HD felbontásról le kell mondanunk, ezen kívül a függőleges betekintési szög is nagyon lecsökken. A kérdés nyilván az, hogy összességében a pozitív vagy a negatív dolgok nyomnak többet a latba, azaz, hogy milyen a felhasználói élmény.

3D a gyakorlatban

Az LW5500 elektronikája bármilyen 3D tartalom fogadására képes, de persze a képet mindig átalakítja úgy, hogy az illeszkedjék a panelhez. Frame-by-frame anyagok esetében 1920×540 pixeles effektív felbontás kapunk (ilyen tartalom van a Blu-ray lemezeken), csakúgy, mint a nem igazán használatos top-and-bottom kódolás esetén. A digitális set-top-boxoknál alkalmazott side-by-side 3D viszont azt jelenti, hogy nemcsak a vertikális, hanem a horizontális felbontás is csökken, ezért 960×540 pixeles részletességet kapunk. Ez ugyan még mindig érezhetően jobb részletességet ad, mint egy tévéadás vagy egy DVD, de érezhetően gyengébb is annál, mint amit Blu-ray lemezekkel kaphatunk.

A működési elvből adódóan crosstalk, feltéve, hogy szemből nézzük a tévét, gyakorlatilag nincsen, viszont mindkét szem csak minden második sort látja, ezért ha túl közel megyünk a tévéhez, akkor a fekete csíkok miatt érezni, hogy „valami nem stimmel”. Ezen kívül a ferde vonalak széleinél is érezhető az alacsonyabb részletesség, a kép olyan, mint amikor egy számítógépes játéknál nem kapcsoljuk be az élsimítást. Szerencsére ezeket a hibákat főleg inkább a homogén, világos felületeknél lehet érzékelni, és ezeknél is csak akkor, ha túl közelről nézzük a tévét. Az optimális nézési távolság egy 47 colos tévénél Full HD felbontást feltételezve kb. 2 méter lenne (kicsit kevesebb), az LW5500-at viszont, 3D módban, 2,5-3 méterről ajánlott nézni. Ha valaki még innen is látná picit a két fenti jelenséget, az pillanatok alatt meg fogja szokni, zavaró biztosan nem lesz.

A betekintési szög szemüvegben a specifikáció szerint 20 fokos, ami valamivel még az LW650S 26 fokos betekintési szögénél is kisebb. Ha fentről vagy lentről nézzük a képet, akkor a két szemnek szánt információtartalom valóban keveredik, állva, vagy földön fekve nem nézhető tehát a 3D-s adás. Különbséget viszont e tekintetben nem láttunk a 47LW650S és a 47LW5500 között.

A térérzet, legnagyobbrészt a crosstalk hiányának köszönhetően, nagyon jó, viszont annyiban azért különbözik a CINEMA 3D szériás tévé képe a moziban megszokott 3D-től, hogy a mélységet többnyire hátrafelé érzékelni, a tévéből kiugró tárgyakat, embereket csak a legritkább esetben látni. (Ennek elsődleges oka, hogy a tévé a látómezőt nem tölti ki annyira, mint a mozivászon.)

A szemüveg enyhén zöldes árnyalatú, sajátossága, hogy 45 fokban elforgatva hidegebb vagy melegebb színárnyalatú képet ad (attól függően, hogy merre forgatjuk el), de a különbség a „normál álláshoz” képest egészen minimális. Az elektronika a fehéregyensúly módosításával egészen jól kompenzálja a színeket 3D módban.

Ami a teljes 3D élményt illeti, megnéztük rengeteg filmjelenetet, és egyértelműen azt mondhatjuk, hogy az alacsonyabb felbontás normál filmeknél egyáltalán nem érezhető, pusztán az animációs filmek fognak ki a polarizációs 3D-n, ahol a kontúrok miatt a fésűs hatás valamennyire látható. Összességében a 47LW5500 képe ezzel együtt is nagyon tetszett, az LCD-k esetében egyértelműen a passzív technológiára szavazunk, szerintünk ennek van (lehet) jövője: arra számítunk, hogy 2012-ben már minden gyártó termékpalettáján lesz polarizációs 3D tévé, és néhány éven belül valószínűleg teljesen eltűnnek az aktív shutteres 3D LCD-k.

2D-3D konverzió

A tavalyi LG tévékben még nem volt 2D-3D konverzió, idén viszont minden 3D tévéjébe beépítette ezt a lehetőséget a gyártó. Sokszor elmondtuk már, hogy 3D-be felkonvertált tartalom minősége nem hasonlítható össze azokkal a felvételekkel, amelyeket direkt 3D-ben rögzítettek, de a legtöbb esetben a tévé meglepően jól szétválasztotta egymástól az előtérben és a háttérben elhelyezkedő tárgyakat. Az algoritmus ugyanakkor még messze nem tökéletes, a tárgyak felületén például, vagy egy arcon, a 3D hatás szinte egyáltalán nem érződik.

A végeredményt nagyban befolyásolja a megjelenített tartalom típusa (animációs filmeknél például gyakran téved az elektronika) és az is, hogy milyen a tartalom részletessége (egy HD anyaggal nagyságrendekkel jobb eredményt lehet elérni, mint mondjuk az esti híradóval). Érdemes a konverziós beállításokkal is játszadozni (a mélységérzet és a néző helyzete változtatható), mert általános érvényű „legjobb” beállítás nincsen, ugyanakkor minden tartalomból lehet relatív jó eredményt kihozni.