Sony Xperia L okostelefon teszt

Hardver

A borítás alatt egy középkategóriás hardver található, amelynek lelke egy Qualcomm MSM8230 Snapdragon processzor. Ez egy kétmagos, magonként 1 GHz-es CPU – igen, ez ma már valóban csak a középkategóriát jelenti de ez nem feltétlenül gond, hiszen egyre több az olyan telefon, ami használható sebességet nyújt akkor is, ha erősebb igénybevételnek van kitéve. A grafikai élményt az Adreno 305-ös GPU biztosítja, a memória mérete pedig 1 GB – ez szintén jónak számít. A belső tárhely 8GB kapacitású (ebből kb. 5,7 GB szabad), ha ez nem lenne elég, akkor természetesen bővíthetjük microSD kártyával, akár 32 GB-tal is. A microSD slot az akkumulátor alatt található, de ez általában nem okoz gondot, hiszen a memóriakártyát viszonylag kevesen cserélgetik rendszeresen. A sebességgel összességében nincsenek gondok, de persze ez el is várható.

A képernyő, amely ezúttal is egy „sima” TFT panel, megint a leggyengébb pontja a mobilnak, ugyanis a 4,3 colos mérethez mindössze 480×854 pixeles (FWVGA) felbontás társul, ami egész egyszerűen kevés, még a középkategóriában is. Kár ezért, mert a panellel amúgy nincs semmi gond: annak ellenére, hogy a Bravia Engine technológiát nem kapta meg, szebb színeket és jobb betekintési szöget nyújt például, mint az Xperia Z vagy az Xperia SP.

A készülék négysávos GSM modult és kétsávos UMTS modult kapott, internetezésre pedig a HSPA adaptert használhatjuk, ami legfeljebb 21 Mbps-os letöltési illetve 5,76 Mbps-os feltöltési sebességet biztosít. Fentiek mellé kapunk még WiFi-t (a/b/g/n szabvánnyal), Bluetooth adapert, NFC-t és A-GPS-t is, az adatkommunikációs képességek hozzák tehát az elvárt szintet. A közelségmérő szenzor mellett a Sony Xperia L gyorsulásmérőt és digitális iránytűt is tartalmaz, valamint került bele FM-rádió is.