Skip to main content

Sony Xperia Z1 Compact okostelefon teszt

FacebookFacebookFacebookFacebook
Megérkezett hozzánk a Sony összenyomott csúcskészüléke, amely valóban csak kijelzője miatt viseli a kompakt jelzőt.

Hirdetés
Pages1/2/3/4/5

Hardver

A bevezetőben már említettük, hogy az Xperia Z1 Compact kilóg a minik sorából, hiszen hardvere nem gyengített, a Z1-ben lévő vas található meg benne, tokkal vonóval. Kivéve a kijelzőt, de erre rögtön visszatérünk. A rendszerchip ennek megfelelően egy négymagos, 2,2 GHz-es Snapdragon 800-as, memóriából 2 GB-ot kapunk, a grafikus feladatokat pedig egy Adreno 330 látja el. A belső memória mérete 16 GB, amiből alapesetben 11,5 GB áll rendelkezésre. A tárhely nem túl nagy tehát, de szerencsére bővítési lehetőség van, a készülék akár a 64 GB-os microSD-kártyákat is képes fogadni. Apró mérete ellenére a Z1 Compact minden feladatra maradéktalanul alkalmas, és a teszteredmények is bizonyítják, hogy aki ezt a telefont választja, annak a következő években biztos, hogy nem kell majd azért mobilt cserélnie, mert nem futnak rajta megfelelően az alkalmazások.

AnTuTu 4.3 Pontszám
Total score 34872
UX Multitask 6687
UX Dalvik 3535
CPU Integer 3230
CPU FP 3770
RAM Operation 1575
RAM Speed 3139
Grafika 2D 1617
Grafika 3D 9348
SD írás 1281
SD olvasás 660
Tesztprogram Pontszám
Quadrant 21099
SmartBench 2012 (p) 10063
SmartBench 2012 (g) 4491
Linpack (single) 391,745
Linpack (multi) 947,566

Az eredmények elégő jól közelítenek ahhoz, mint amit a november végén nálunk járt Xperia Z1 tudott, ami persze nem meglepő, hiszen a két telefonban pontosan ugyanaz a hardver dolgozik. Az Xperia Z1 Compact valamivel jobb teljesítménye simán betudható annak, hogy a két telefon megjelenése között a mérnökök a szoftver jobban a hardverhez tudták igazítani, míg a grafikus teljesítményt mérő Quadrant esetében az eltérő felbontások miatt alakulhatott ki ennyire eltérő eredmény.

A Sonyt korábban sok kritika érte amiatt, hogy még a csúcskészülékekbe sem épített igazán jó kijelzőt. Ez a nem túl rokonszenves hagyomány az Xperia Z1 Compacttal végre megszakadt, a telefonba ugyanis IPS-kijelző került, így most már a színekkel és a betekintési szögekkel az égvilágon semmi probléma sincsen. A panel 4,3 colos, felbontása pedig 1280×720 képpont. Ha valamire, akkor erre mondhatjuk azt, hogy egy csúcskategóriás telefontól ez kevés, de igazából ez a kritika sem jogos; a részletesség 342 PPI, ami normál távolságból nézve a telefont bőven több, mint megfelelő. A Sony az Xperia SP-vel vezette be, hogy a kijelzőnél nemcsak a fényerőt, hanem a fehéregyensúlyt is lehet állítani. Ez a lehetőség a Z1 Compactnál is adott, ráadásul kifinomultabb lett, mert most már nem a színtelítettséget és a színeltolást lehet állítani, hanem az RGB értékekbe lehet belenyúlni. A fényességgel egyébként nincsen gond, a panelt napfényben is lehet látni – de nyilván a színek ilyenkor valamelyest fakóbbnak tűnnek (ez minden telefonnál így van).

Az érintőképernyővel kapcsolatban extra funkció a szuperérzékeny üzemmód, amely a menüben Kesztyűs mód néven fut, utalva arra, hogy aktiválásakor a telefont akár kesztyűben is lehet nyomkodni. (Lehetni nyilván minden telefont lehet, de az Xperia Z1 Compactnál történni is fog valami.)

A kapcsolódási lehetőségek tárháza teljes: mindenekelőtt a WiFi-t (ac), a 150/50 Mbps-os LTE adaptert és a 42/5,76 Mbps-os HSPA modemet kell megemlítenünk, de természetesen alap a Bluetooth 4.0, és a Sony nem feledkezett meg az NFC adapterről sem. Az Xperia Z1 Comapct ezeken kívül tartalmaz gyorsulásmérőt, giroszenzorokat, digitális iránytűt és A-GPS-t, valamint került bele FM-rádió is. USB csatlakozója MHL és OTG funkciókat is kapott.

Use the pager below
//
Pages1/2/3/4/5
//