LG G3 okostelefon teszt

Hardver

Egy csúcstelefon elvileg minden alkatrészével azt sugallja, hogy az elitbe tartozik, az LG azonban – legalábbis mai szemmel – mégsem pakolta be a legdurvább elérhető hardvert a telefonba. Tulajdonképpen persze nem sok hiányzik ahhoz, hogy a G3 jelentse az abszolút csúcsot, ráadásul a mobil fejlesztésekor a Snapdragon 805 valószínűleg még nem is volt elérhető. Így a telefonba a Snapdragon 801-es SoC került, amely négymagos, 2,5 GHz-en futó magokat tartalmaz, és egy Adreno 330-as grafikus gyorsító van benne. Ez a rendszerchip nem sokban különbözik a Snapdragon 800-astól; amely viszont már az LG G2-ben is benne volt, így hardverben az LG nem igazán lépett előre. Persze kérdés, hogy kell-e egyáltalán előre lépni, ha már a kiindulási alap is egy olyan vasat jelent, amely a felhasználók 99,9 százalékának az igényei minden erőlködés nélkül tudja teljesíteni. A RAM mérete a teszttelefonban 2 GB volt, de létezik egy 3 GB-os modell is. A belső tárhely modelltől függően 16 vagy 32 GB lehet – ennek nincsen akkora jelentősége, mint tavaly a G2 esetében volt, mert most már van bővítési lehetőség microSD-kártya segítségével. A szintetikus tesztek eredménye, ahogyan vártuk, kiváló eredményt hozott, de az LG mobilja a csúcsokat nem tudja meghódítani.

Az egyik legnagyobb érdekessége a mobilnak a kijelzője – no nem a technológiája miatt, hiszen ez továbbra is IPS. Hanem azért, mert felbontása QHD (ami nem keverendő össze a qHD-vel), vagyis 1440×2560 pixel. A mobil így alaposan ráver a G2 424 PPI-s részletességére, hiszen egyetlen colon már 534 képpont is elfér. A számok alapján mindez szép dolog, és maga a kijelző is gyönyörű, azonban a pixeleket már az LG G2-nél sem lehetett észrevenni, így a felbontás növelése majdnem csak öncélú dolog – gyakorlati haszna a dolognak szinte nincsen. Azért csak szinte, mert a telefonnak vagy egyetlen egy olyan funkciója, amelynél a nagy felbontás előny, erre később még vissza is fogunk térni. Összességében viszont inkább hátrányára válik a telefonnak, hogy ennyi pixel van rajta, hiszen ugyanannak az Adreno 330-asnak, mint ami a G2-ben is volt, most 78 százalékkal több képpontot kell kirajzolnia, legyen szó akár csak az UI megjelenítéséről, akár filmlejátszásról. Nem kell nagy matek ahhoz, hogy belássuk, a valóságban az LG G3 grafikus teljesítménye semmiképpen sem lehet olyan jó, mint amilyen a G2-é volt. Persze ügyes optimalizálással azért ezt a dolgot egész jól el lehet rejteni, azonban sajnos az LG programozóinak ezt egyelőre nem sikerült tökéletesen megtenni, így bizony elő-előfordult, hogy az UI megakadt egy pillanatra – ez főleg nem a lapozáskor történt meg (de néha akkor is), hanem olyankor, amikor a képernyőn egy olyan widgetre kattintottunk, amihez valamilyen 3D-s animáció tartozott.

A kijelző, ahogyan korábban már írtuk is, IPS technológiát használ, így sem a színeivel sem a betekintési szögeivel nem volt problémánk. A színhőmérséklete nem állítható, de ez nem is hiányzik, mert kellemes, 7100K-s színhőmérséklettel rendelkezik, ami elég közel van az optimálisnak tartott 6500K-hoz. A fényerősség sem rossz, maximálisra felhúzva 474 cd/², persze nem ajánlott a telefont így használni, mert az akku elég gyorsan lemerül. Nem véletlen, hogy az automatikus beállítás is elég konzervatív.

Az LG G3-ban négysávos GSM és UMTS modul található, de nem maradt el az LTE adapter sem; letöltésnél így maximum 150/42 Mbps-os, feltöltésnél pedig 50/5,76 Mbps-os sebességet érhetünk el. További kommunikációra ott a kétsávos WiFi (a/b/g/n/ac), a Bluetooth 4.0, a GPS és az infra port. A G3-ban természetesen az NFC chip is megtalálható, a szenzorok listáját pedig gyorsulásmérő, giroszenzor és digitális iránytű is gyarapítja. A mobillal lehet hallgatni rádiót is (feltéve, hogy a füles be van dugva) az USB port pedig host funkcióval is rendelkezik (OTG). Az MHL kimaradt a listából, de WiFi hálózaton keresztül el tudjuk küldeni a képet a tévére, ha ez minden vágyunk (WiDi).