SanDisk Connect Wireless Stick 16 GB teszt
Az USB stickek piaca gyakorlatilag telített, ha valamely gyártó szeretne kiemelkedni a mezőnyből, akkor valami egyedit kell mutatnia. Hogy pontosan mivel, arra nincsen egyértelmű szabály: láttunk már kivételesen nagy kapacitású, törhetetlen, nagyon gyors, nagyon kicsi modelleket, de olyan stickeket is, amelynek tartamát FIPS 140-2 szintnek megfelelő, 256 bites titkosítás védi. És persze vannak már olyan pendrive-ok is, amelyek tartalmához WiFi-n keresztül is hozzá lehet férni. Mostani tesztünkben a SanDisk megoldását, a Connect Wireless Stick WiFi-t vettük górcső alá.
Hardver
A stick megjelenése első ránézésre igazából semmi különöset nem tartogat: az egyik oldalán méhsejt mintázatot tartalmazó, bordázott felületű, de alapvetően fekete színű, teljesen normál méretű adathordozóról beszélünk, amelynek átlátszó kupakja van. Amelyen azonban nemcsak visszajelző LED található, hanem egy gomb is; mellette pedig egy bekapcsolást jelző piktogram is van, így könnyen kitalálható, hogy ez szolgál a WiFi élesítésére.
Egy adathordozó legfontosabb jellemzője mindig az, hogy mekkora a tárkapacitása. A SanDisk Connect Wireless Stick nálunk járt verziója 16 GB-os volt, de a kütyü létezik 32, 64 és 128 GB-os méretben is. Csatlakozója USB 2.0 szabványú, ezen az interfészen lehet a legkönnyebben megtölteni adatokkal. Sajnos az USB 2.0 ma már lassúnak számít, ráadásul a SanDisk terméke a kategórián belül sem a gyorsabbak közül való, olvasásnál legfeljebb 20 MB/s-os, írásnál 10 MB/s-os sebességre számíthatunk. Viszont a helyzet az, hogy az USB csatlakozó csak az egyik módja annak, hogy a sticket adatokkal töltsük meg, illetve adatokat olvassunk le róla: a Connect Wireless Stick ugyanis saját WiFi adapterrel is rendelkezik, így okostelefonnal valamint tablettel (vagy számítógépen böngészővel) is lehet csatlakozni rá.
Itt érdemes visszatérni egy pillanatra a fizikai méretre: számtalan példát láttunk már arra, hogy egy USB stick, főleg ha nem túl gyors, elfér nagyon kis helyen is. Ennek fényében a SanDisk terméke semmiképpen sem tartozik a kisebb megoldások közé, viszont ennek ésszerű oka van. Mégpedig az, hogy a WiFi funkió miatt (amely egyébként a 802.11b/g/n szabványokkal kompatibilis) saját akkumulátor is került a készülékbe.
Használat közben
Arra természetesen ezúttal sem térünk ki, hogy számítógépről hogyan tudunk adatokat másolni a stickre illetve a stickről; bízunk benne, hogy mindenki el tudja képzelni, hogyan megy ez kedvenc fájlkezelőjével. Sokkal érdekesebb a WiFi-n keresztüli hozzáférés, amelyhez a SanDisk saját, iOS illetve Android alatt futó alkalmazást készített. A program (és a stick) ebből adódóan kompatibilis az iPhone és iPad készülékekkel (legalább iOS 8 esetén), valamint minden olyan androidos telefonnal, amelyen legalább a 4.2-es változat fut. Mi Androidon próbáltuk ki, de egyetlen apró, ámde fontos kivételtől eltekintve az iOS alkalmazás ugyanazokkal a képességekkel rendelkezik. Fontos, hogy a WiFi és az USB adatátvitel egyszerre nem működik, és utóbbi kapott prioritást – azaz amikor bedugjuk tölteni egy PC-be, notebookba, a drive WiFi-n keresztül nem lesz elérhető. Ha viszont egy USB-s akkuból töltjük, a WiFi továb működik. Az üzemidő 2 órás töltéssel 4,5 óra, de ez kevesebb is lehet, ha egynél több eszköz csatlakozik.
Az app kb. 27 MB méretű, letöltése és telepítése gyors. Connect Drive névre hallgat, és teljesen automatikusan tudja konfigurálni magát: indítás után megkeresi a WiFi sticket, és csatlakozik is hozzá. Amennyiben több Connect Wireless Stick is található a közelben, természetesen ki lehet választani, hogy melyikre van szükség. Erre a célra az egyébként megváltoztatható egyedi azonosító szolgál, amely egyben a WiFi hálózat SSID neve is. Alapesetben SanDisk Connect FC0A7A, vagy valami hasonlóra fog hallgatni a kütyü.
A szoftver elindításakor a WiFi adapter leold az aktuális hálózatról, hiszen a stick saját WiFi-jére kell kapcsolódnia. Az iOS és Android alatt futó kliensek között fontos eltérés, hogy az iOS ebben az esetben a 3G/4G kapcsolatot minden további nélkül tudja használni, Androidon viszont megszakad a kapcsolat a külvilág felé. Ezt szerencsére kiküszöbölhetjük: a kliensprogramból beállíthatjuk, hogy a SanDisk Connect ne hotspotként viselkedjék, hanem kapcsolódjon fel inkább az otthoni WiFi-re. Ebben az esetben bekapcsolásnál a drive mindig ellenőrizni fogja, hogy ez a hálózat elérhető-e, és csak akkor vált hotspot üzemmódba, ha nem az. A beállítások szekcióban ezek mellett két említésre méltó opció van, mégpedig az, hogy a sticket,helyesebben a WLAN hálózatot, jelszóval védhetjük (WAP), valamint beállíthatjuk, hogy az akku kímélése céljából a kütyü használaton kívül kikapcsoljon.
A stick tartalmához a SanDisk Connect alkalmazáson vagy böngészőn keresztül férhetünk hozzá, lássuk, mit tud az app. Sajnos az adattároló a rendszer felé nem látszik, más alkalmazások így nem tudják kihasználni az extra kapacitás előnyeit – sem a fájlkezelő, sem a Play Zene sem más lejátszó programok nem látják a mappákat, pedig valószínűleg túl nagy dolog nem lett volna megoldani, hogy a stick az OS felé egy extra meghajtóként látszódjék. A SanDisk mentségére legyen mondva, hogy a saját app kezeli a fotókat, zenéket és videókat is. A filmeknél ráadásul sokféle formátum támogatott, még az MKV-kat is gond nélkül bedarálta a rendszer, igaz, a feliratok megjelenítésével már hadilábon állt. A maximális fájlméretet a fájlrendszer határozza meg, ez a 16 és 32 GB-os modellnél alapesetben FAT32, tehát a korlát 4 GB, de nyugodtan lehet újraformázni NTFS-sel.
Böngészővel úgy érhető el a Stick, hogy a böngésző címsorába beírjuk a http://www.sandisk.com/myconnect/ címet.
A stick egyszerre nyolc eszközt képes fogadni, és a SanDisk szerint akár három készülék felé is tud szimultán videót streamelni. A gyakorlati teszt ezt igazolta is, feltéve, hogy az eszközök és a stick között nincsen nagy fizikai távolság (azaz jó a jelerősség), és csak 720p-s részletességű filmről van szó – 1080p-ben kettő a limit. És azt is hozzá kell még venni ehhez, hogy streamelés közben az egyéb fájlműveletek, beleértve akár egy további eszközről a képek nézegetését, eléggé be tudnak lassulni.
A Connenct alkalmazás leginkább ahhoz nyújt kényelmes felületet, hogy a sticken lévő fájlokat böngésszük illetve megosszuk vele, de természetesen lehetőség van arra, hogy a telefonról fotókat, képeket, videókat vagy bármilyen más fájlt letöltsünk a stickre, és mindez fordítva is működik – a galériában (DCIM mappában) lévő képeknél és videóknál pedig a folyamat még automatizálható is, iPhone-on pedig még a telefonról automatikus törlést is kérhetünk. Habár ezt tudja számos felhő alapú szolgáltatás is, a stick előnye, hogy külföldön, mobil lefedettség nélkül is működik, míg belföldön azért lehet hasznos társ, mert nem kell az adatkeret miatt aggódni. Illetve a Connect beépül a megosztási lehetőségek közé, ahol megjelenik a „Save to Drive” opció is.
A Connect alkalmazás rengeteg fájltípust ismer, de mindent csak olvasásra tud megnyitni. Ez egy dokumentumnál például kevés lehet, így lehetőség van arra is, hogy mondjuk egy .docx fájlt a Wordben vagy a OneDrive alkalmazáson belül nyissunk meg – technikailag azonban a dolog ilyenkor úgy néz ki, hogy a szerkesztés időtartamára egy másolat felkerül a telefonra.
Nagyobb mennyiségű adat esetén úgy számolhatunk, hogy másodpercenként 5 MB/s-ot lehet a WiFi-n átnyomni, bármelyik irányba is történjék az átvitel. A SanDisk Connect természetesen mutatja a stick akkumulátorának töltöttségi szintjét, és a rajta lévő szabad kapacitást, ahogyan a telefon belső memóriájában szabad kapacitását is kijelzi.
Összegzés
A SanDisk Wireless Connect Stick jó, de nem tökéletes megoldás a telefon belső memóriájának növelésére: habár akkuról is működik, ezt csak 4-5 órán keresztül teszi, ami egyszerűen kevés. Viszont az adattároló mégis nagyon jó szolgálatot tehet, hiszen időről időre a telefonon lévő képeket tudjuk szinkronizálni (sőt, ezt akár többen is megtehetik), és az is nagyon hasznos, hogy a tartalom megosztása egyszerre több készülék felé is működik.
A SanDisk Wireless Connect Stick ára 16 GB-os tárhellyel kb. 15 ezer forint.
