Rapoo UCK-6001: billentyűzet nyolcfunkciós dokkolóval
A Rapoo termékpalettáján főleg vezeték nélküli kütyüket találni, de azért akad néhány más különlegesség is. Az egyik közülük az UCK-6001 típusjelzéssel ellátott billentyűzet, amelynek érdekessége az, hogy dokkolót is tartalmaz. Ha notebookkal használod együtt, akkor megsokszorozhatod a csatlakozók számát, de a kütyü jó párost alkot asztali gépekkel is, hiszen a fontos csatlakozókat kézközelbe hozza.
A Rapoo mérnökei alapvetően azért a hordozhatóságra helyezték a hangsúlyt, így a klaviatúra kompakt méretű. A kis méretet elsősorban úgy sikerült elérnie a gyártónak, hogy a numerikus részleget lespórolta – a gombok méretében és a köztük lévő távolságban nem kell kompromisszumot kötni. A billentyűzet igényes kialakítású, tokozása például fémből készült, a gombokon pedig a jelöléseket lézerrel készítették el, így az idő előtti kopástól nem kell tartani. A Rapoo azok közé a gyártók közé tartozik, akik kiemelt figyelmet fordítanak a lokalizációra, így a 78 gomb között a magyar ékezetes karakterek is szerepelnek (beleértve az „í” karaktert is). A gombok teljesen laposak de ez a gépelési élményt jelentősen nem befolyásolja. A leütéshez szükséges erő is pont megfelelő, így a hosszabb szövegek beírása is teljesen kényelmesnek mondható. Az összehasonlítási alapot egy két éve napi használatban lévő Logitech MX Keys jelentette, szubjektív megítélésünk szerint a Rapoo UCK-6001 a gépelési komfort tekintetében nagyon közel tudott kerülni ehhez a klaviatúrához. Ami teljesen biztos, az az, hogy bármilyen notebookkal is használod együtt, a beépített billentyűzethez képest biztosan nagy előrelépés lesz a Rapoo eszköze, amely az esetlegesen hiányzó gombvilágítást is tudja pótolni.
Az egyetlen dolog, amiben kompromisszumot kell kötni, az a kurzormozgató blokk, hiszen itt helytakarékossági okok miatt a fel és le gombok magasságát a felére kellett csökkenteni. Külön extra gombok nincsenek, viszont az F1-F12 billentyűkhöz tartoznak extra funkciók, amiket az Fn gombbal lehet aktiválni (lejátszás indítása, hangerő, stb.)
Az UCK-6001 kilóg a Rappo termékek sorából, hiszen a gyártó más termékeivel ellentétben nem vezeték nélkül kommunikál: USB-C kábel segítségével csatlakozik a számítógéphez. Ennek persze jó oka van, ami nem más, mint az extra funkciót jelentő dokkoló. A klaviatúra hátoldalán amellett, hogy a PC felé kapcsolatot biztosító USB-C csatlakozót is megtaláljuk, két további USB-C, két USB-A csatlakozó, egy HDMI 2.0 kimenet (akár 4K@60fps), SD és microSD-kártyaolvasók várnak bevetésre készen, jobb oldalon pedig, fülhallgatók részére, még egy jack csatlakozót is találunk. Valamennyi USB port az USB 3.0 szabvány támogatja, így elméletben akár az 5 Gbps-os sebesség is elérhető. Az USB-A csatlakozók az elvárható módon használhatók, az USB-C dugaszok leosztása viszont kicsit trükkös: az egyik normál perifériákat vagy monitorokat fogad, a másikba viszont csak töltőt dughatunk, azokat viszont akár 100 wattos teljesítményig csatlakoztathatjuk. Ez pedig azért jó, mert így a billentyűzeten keresztül tölthető az a notebook is, amihez a klaviatúra éppen csatlakozik. Természetesen az USB-A és USB-C csatlakozókba illesztett más eszközök töltése is megoldott, de ezeknél a csatlakozóknál a legnagyobb elérhető teljesítmény 7,5 watt.
A billentyűzet illesztőprogramok nélkül is használható a legtöbb operációs rendszer alatt (beleértve nemcsak a Windows és macOS rendszereket, hanem az Androidot, az iOS-t és a Chrome OS-t is). Mérete 296×128×13 mm, tömege pedig mindössze 364 gramm, így könnyen hordozható – akár a notebook táskájába is gond nélkül befér. Ilyenkor a fizikai védelemről egy apró hordtáska gondoskodik.
A Rapoo UCK-6001 billentyűzetet a Hamától kaptuk kölcsön a teszt idejére, köszönjük. A termék ára kb. 41 ezer forint.