Skip to main content

internet

Amint arról korábban már írtunk, az Apple kihagyja az iOS 6-ból a YouTube-ot – de márid kész a pótlás.
Az Amazon múlt héten jelentette be új táblagépeit, amelyeken inaktív állapotban hirdetés jelenik meg.
Új e-bookokkal és tabletekkel jelentkezett az Amazon, de az üzleti modelljén semmit sem változtatott.
A Samsung megmutatta a Google TV prototípusát, de kipróbálni egyelőre nem lehetett.
Csak az a kár, hogy Magyarországról egyelőre még nem érhető el a Sony zeneboltja.
Tegnap óta bárki letöltheti a SkyDrive hivatalos alkalmazását Androidra is.
Felforgathatja a tévézési szokásokat az Apple TV következő verziója - már, ha a pletykák igazak.
A programban mindenki részt vehet, aki 2012. június 02. és 2013. január 31. között vásárol Windows 7-es PC-t.
Meglévő szolgáltatásai mellé újabbat vezetett be a mai naptól a UPC: már mobilinternetet is vásárolhatunk tőle.
A Microsoft szépen lassan minden webes szolgáltatását a Windows 8 felületéhez igazítja.
Subscribe to internet