Skip to main content

Moto 360

Komoly, több, mint 50 százalékos visszaesés volt mérhető az okosórák piacán 2016 harmadik harmadában.
A legtöbb, de mégsem mindegyik okosóra kapja meg az Android Wear következő főverzióját, a 2.0-t.
A kerek számlapos őrületet elindító Motorola Moto 360 ráncfelvarráson esett át.
Két családtagból áll a Motorola Moto 360 második generációja, ami ugyanakkor nem sok újdonságot hozott.
Arra lehet következtetni, hogy az új Moto 360 két méretben fog piacra kerülni, a vékonyabb csukójúak örömére.
A hivatalos támogatással az órák okostelefon nélkül is teljes funkcionalitással működnek majd. De nem mind.
Egy, a Bluetooth SIG-től kikerült dokumentum alapján könnyen lehet, hogy május végén érkezik a Moto 360 v2.
Direkt vagy véletlenül, a Lenovo ügyvezetője egy bőröndnyi, feltehetően második generációs Moto 360-at villantott.
Tavaly több mint 4,6 millió okos viselhető készüléket adtak el, de ebből csak 720 ezer volt okosóra.
Az eddigi fekete és ezüst változat után egy pezsgőszínű modell is készül a Motorola dizájnos okosórájából.
Subscribe to Moto 360