Skip to main content

Windows 8 2012-ben?

FacebookFacebookFacebookFacebook
A Microsoft holland weboldalára rövid időre kikerült információ alapján a Windows 8 érkezése 2012-ben várható.

Hirdetés

A találgatásra az adott okot, hogy a Microsoft holland weboldalán megjelent egy utalás arra vonatkozóan, hogy a Microsoft következő operációs rendszere két éven belül érkezhet meg – persze annak rendje és módja szerint az infók gyorsan le is kerültek, és maradt csak annyi, hogy a Windows 7 SP1 a következő év első felére van beütemezve. Eredetileg e mögött a mondat mögött állt, hogy a Microsoft természetesen dolgozik a következő Windows verzión is, amelynek megjelenésére azonban még két évet várni kell.

A 2012-es dátum egyébként reálisnak tűnhet, mert a Windows Vista fiaskója után, de még a Windows 7 megjelenése előtt Steve Ballmer azt mondta, soha nem kell majd annyit várni ezután a következő Windows verzióra, mint amennyit az XP és a Vista között „böjtölni” kellett, és már akkor 2-3 éves fejlesztési ciklusokról lehetett hallani. Sőt, egy korábban kiszivárgott dokumentum szintén 2012-re ígérte a Win 8-at.

Az minden esetre tény marad, hogy a Microsoft eddig nemigen nyilatkozott a Windows 8-ról, és a Windows 7 eladási statisztikái alapján nincs is nagyon oka arra, hogy bármilyen módon elterelje a figyelmet a jelenlegi üdvöskéről. Még 2008 végén, jóval a Windows 7 megjelenése előtt látott napvilágot annyi információ, hogy a Windows 8 esetleg már csak 64 bites verzióban készülhet el – persze ez sem direktben így érkezett, hanem abból lehetett erre következtetni, hogy a Microsoft megkérdezte a fejlesztőket, hogyan vélekednek a 64 bites operációs rendszer alá történő fejlesztésekről.