Skip to main content

KDDI: alakul az ultrareality

FacebookFacebookFacebookFacebook
A KDDI a CES-en már demózta azt a rendszert, amelynek egy továbbfejlesztett változatát néztük most meg.

Hirdetés

A KDDI a CES-en már demózta azt a rendszert, amelynek egy továbbfejlesztett változatát néztük most meg.

A hat kamerával működő rendszer lényege az, hogy a képek alapján egy központi számítógép megalkotja a tényleges háromdimenziós képet, hogy aztán a néző úgy mozoghasson a jelenetekben, mintha csak a szereplők között lennénk a kamerával. A mostani demón egy koncert látható, de még mindig nem hús-vér embereket láthatunk rajta, persze már ez is előrelépés a CES-en látott pálcikaemberekhez képest. A lehetőségek skálája minden estre széles, a forgatás mellett lehet közelíteni, akár a háttérben lévő szereplőkre is, a jelenlegi változatban pedig akár a háttér is változtatható.

Arra vonatkozóan, hogy a rendszer mikor kerülhet olyan állapotba, amikor már érdemes az egyelőre Free Viewpoint Camera néven futó termék piaci bevezetéséről is beszélni, sajnos nem kaptunk választ – de gyanítjuk, hogy ez még a 2015-ös CEATEC-en is így lesz, a szoftver leprogramozása ugyanis biztos, hogy hihetetlenül bonyolult dolog.