Skip to main content

Elütés elleni alkalmazás

FacebookFacebookFacebookFacebook
A közeledő autókra figyelmeztető alkalmazást fejlesztettek ki ügyes kutatók.

Hirdetés

A Darthmouth Collage és a Bolognai Egyetem csapata által készített alkalmazás androidos telefonokra készült és a készülék kamerája által látott képet elemezve próbálja meg kideríteni, hogy a látható autók közelednek vagy távolodnak-e, és hogy jelentenek-e veszélyt a telefon használójára – ha igen, akkor pedig hangjelzéssel és vibrálással figyelmeztet is.

Mindez többféle képfelismerő és öntanuló algoritmus segítségével működik, és a tesztkészülékként szereplő Nexus One esetében meglepően hatékonynak bizonyult, hiszen már 50 méter távolságból képes volt felismerni a közeledő gépjárműveket. A WalkSafe-nek nevezett program alapvetően akkor lehet hasznos, ha valaki a füléhez szorított telefonnal sétál, és a beszélgetés közben nem tud rendesen figyelni az utcai forgalomra – ilyenkor, ha nem takarja le a kamerát, a szoftver valóban életmentő is lehet.