Sötétben is olvashatók lesznek az e-bookok
Szeretjük az E Ink alapú termékeket, hiszen tényleg olyan olvasni velük, mintha könyvet tartanánk a kezünkben. Ez azonban nemcsak előnyt jelent, hanem hátrányt is, mert ahogyan a könyvek lapjait sem látjuk kellő megvilágítás nélkül úgy az E Ink alapú könyvolvasók kijelzője sem látható sötétben. Természetesen a probléma áthidalására már eddig is több megoldás született, de igazán jóval eddig nem találkoztunk.
A chicagoi székhelyű Flex Lighting azonban most előállt a megoldással: néhány LED valamint egy nagyon vékony, mindössze 50 mikronos filter segítségével az E Ink kijelző teljes felülete elölről válik megvilágíthatóvá (a dolog éppen úgy működik, mint az LCD-tévék oldalsó LED-es háttérvilágításának elosztása). A szűrő használható akkor is, ha az e-book érintőképernyős, és gyártója szerint tükröződéstől sem kell tartani – így az olvashatóság világosban sem romlik.
Gyártója szerint a LED-es háttérvilágítás nem befolyásolja drámai mértékben a rendelkezésre állási időt, hiszen adott esetben akár egyetlen LED is elég lehet a szükséges fény előállításához.