OneDrive lett a SkyDrive-ból, aki siet, 100 GB helyet kaphat
Amint arról korábban már beszámoltunk, a BSkyB beperelte a Microsoft, mert az jogtalanul használta a Sky szócskát a SkyDrive szolgáltatás nevében. A bíróság tavaly júniusban a BSkyB-nek adott igazat, és első fokon megtiltotta, hogy a Microsoft a továbbiakban használja a SkyDrive nevet. A Microsoft és a BSkyB az ítéletet követően egyezséget kötöttek, amelynek értelmében a Microsoft fizetett a tévétársaságnak az eddigi névhasználatért, és vállalta azt is, hogy nem fellebbez, valamint átnevezi online tárhelyszolgáltatását. Ez a mai napon meg is történt; reggel kaptuk az értesítést, hogy indul a OneDrive, és délutánra élesedett is az új név.
A onedrive.com weboldalon így most már nem beharangozó üzenet érhető el, hanem a szolgáltatás töltődik be. Természetesen a régi domain nevekről a felhasználókat a rendszer automatikusan átküldi a onedrive.com oldalra. A nevet leszámítva a felület egyelőre pontosan ugyanolyan, mint a SkyDrive-é volt, de a Microsoft azt ígérte, hogy a szolgáltatáskínálatot is bővíti majd. Nemcsak az online felület frissült egyébként, hanem a PC-re, okostelefonra letölthető alkalmazásokból is elkészült az új nevet használó verzió. Az Androidos app új funkcióval is gazdagadott, most már képes a kamerával készített fotók és videók automatikus mentésére (az iPhone app már egy ideje tudja ezt) – ráadásul a funkció aktiválásakor 3 GB extra tárhellyel is gazdagodhatunk. A Microsoft bevezette az ajánlásos rendszert is, így ha valaki mostantól a mi meghívónkkal regisztrál, akkor ő is, mi is extra 500 MB tárhelyet kapunk (de legfeljebb 5 GB hely szerezhető ily módon).
Akinek van SkyDrive OneDrive fiókja, annak érdemes gyorsan bejelentkeznie, mert a Microsoft magyar idő szerint délután 6 órától számítva az első 100 ezer felhasználónak ajándékba ad 100 GB tárhelyet. A 100 GB extra hely hozzáadódik a meglévő kapacitáshoz, viszont csak egy évig ingyenes, utána már fizetni kell érte. Emellett fut egy 20 GB-os (szintén egy évre szóló) akció is, amelyben azok vehetnek részt, akik kértek e-mail értesítést a OneDrive indulásáról; az aktiváló kód az e-mailben található link segítségével kérhető és érvényesíthető. Ezzel kapcsolatos újdonság, hogy extra tárhely mostantól nemcsak éves, hanem havi előfizetéses konstrukcióban is igényelhető.