Skip to main content

Megérkeztünk Barcelonába

FacebookFacebookFacebookFacebook
A tegnapi bejegyzésünkből már kiderült, hogy megérkeztünk Barcelonába – most hivatalosan is indítjuk a blogot.

Hirdetés

A tegnapi bejegyzésünkből már kiderült, hogy megérkeztünk Barcelonába – most hivatalosan is indítjuk a helyszíni beszámolót.

A Mobile World Congress 2014 hivatalosan csak hétfőn veszi kezdetét, mi azonban már pénteken este megérkeztünk Barcelonába, hogy a kiállítást megelőző néhány napban is már a helyszínről tudjuk beszámolni Nektek a mobil világban zajló fejleményekről. Különösebb probléma nélkül, de nagy kitérővel, Düsseldorfon keresztül vezetett az utunk – amint előző írásunkból kiderült, megérte erre jönni.

Mivel tegnap este elég későn szállt le a gépünk, nem igazán lett volna értelme szemlét tartani a kiállítási terepen, ma délelőtt viszont gyorsan bepótoltuk a vizitet, és megnéztük, hogyan haladnak az előkészületi munkálatok. Az első meglepetés már a kiállítási területre való belépés előtt megvolt, a tavaly nagy csinnadratta közepette átadott tornyoknak hűlt helyét találtuk. Nem mintha nagyon hiányoznának – legalábbis az itt felállított másolatokért nem hullajtjuk a könnyeinket – de valószínűleg a GSMA maga sem gondolta volna, hogy ennyire rövid lesz a pályafutásuk.

A tornyoknak hűlt helye (balra)

Amikor délelőtt a Fira Gran Via területén jártunk, a kiállítás kezdetéig még majdnem két nap volt hátra, ezért meg sem lepődtünk azon, hogy mindenhol ment a fúrás-faragás.


A kiállítási területre egyébként elvileg csak láthatósági mellényben és védősisakkal lehetett bemenni, ez is jól jelzi, hogy a készültségi fok még messze nem 100 százalékos. Persze nem aggódunk, ehhez hasonló képet minden kiállítás előtt láthatunk (és általában látunk is), így pontosan tudjuk, hogy addigra, amire kell, az utolsó szög is a helyén lesz.

Védősisak használata kötelező!

Ami a hivatalos programot illeti, az első esemény holnap este lesz, hétfő reggeltől pedig futószalagon követik majd egymást a sajtótájékoztatók, bemutatók és bejelentések; a lehetőségekhez képest ezúttal is igyekszünk minden fontos újdonságot kipróbálni, a tapasztalatokról pedig természetesen be is fogunk számolni. A Mobile World Congress-szel kapcsolatos híreknek ezúttal is külön oldalt hoztunk létre, és újra él az RSS feed is, így a témában megjelent írásainkat RSS olvasó segítségével is nyomon lehet követni:
Mobile World Congress 2014 aloldal
Mobile World Congress 2014 RSS feed

Tartsatok velünk!




A Fira Gran Via makettje (lent)

Ez is érdekelhet