Skip to main content

Kipróbáltuk: LG G2 mini

FacebookFacebookFacebookFacebook
Az LG G Pro 2-höz hasonlóan a G2 mini is bemutatkozott már, de kipróbálni csak az MWC-n lehetett először a mobilt.
Hirdetés

Az LG G Pro 2-höz hasonlóan a G2 mini is bemutatkozott már, de kipróbálni csak az MWC-n lehetett először a mobilt.

A telefon külsőre szinte teljesen egyezik a G2-vel, persze valamivel kisebb nála, hiszen az 5,2 colos kijelző helyett az LG ebbe a telefonba csak egy 4,7colos panelt épített. A telefon viszont nemcsak, hogy mininek nem mondható, hanem igazából még kicsinek sem, legalábbis a rivális gyártóknál a mini eddig 4-4,3 colos képátlót jelentett, így a sorba a G2 mini sehogyan nem passzol.

Az első benyomások a telefonról kedvezőek, de az LG-től nem is várnánk mást, minthogy egy felső-középkategóriás mobilba kiváló minőségű IPS-kijelzőt szerel, valamint hogy a műanyagok ellenére az összeszerelést tökéletesen végezték el a gyárban. Igazából a telefon működési sebességével sem volt gondunk, de azért amikor egyre több és több appot indítottunk el, szépen lehetett érezni, hogy a teljesítmény véges, a kezelőfelület néha megakadt egy pillanatra. Vagyis szépen látszik, hogy az LG G2 mini nem azért mini, mert kicsi, hanem azért, mert a hardvere a G2 hardveréhez képest gyengébbre sikerült. Összességében nyilván nem az (legalábbis vannak sokkal gyengébb telefonok), de teljesen egyértelmű, hogy az LG nem a sonys utat követte, hanem a Samsung nyomdokain halad (a Sony Z1 Compact a Z1 hardverét kapta, kisebb készülékházban). A G2-vel való rokonságot jelzi viszont, hogy a telefon gombjai a hátlapra, a kamera alá kerültek, pontosan úgy, mint a nagytestvér esetében.

A telefon kijelzője 4,7 colos, viszont csak 540×960 pixeles felbontást kapunk, ami ebben a méretben éppen csak, hogy elegendő – ha nagyon közelről nézzük a képet, akkor a pixeleket szépen ki is lehet venni a kijelzőn. A színekkel és a betekintési szögekkel viszont minden rendben, lévén, hogy az LG ragaszkodott az IPS-panelhez. Az MWC-n kiállított telefonokban Snapdragon 400 rendszerchip van, de a készülékből lesz Tegra 4i chippel szerelt változat is. A négy mag, az 1 GB RAM és a 8 GB–os háttértár a rendszerchiptől függetlenül biztos.

A telefon szoftvere szinte teljesen egyezik a G2 szoftverével, sőt, bizonyos szempontból jobb is. A G2 mini ugyanis már az Android 4.4-et futtatja, és emellett tartalmaz olyan szolgáltatásokat is (pl. Knock Code), amelyek a G2-ben (egyelőre) nem elérhetők. Viszont néhány fícsör kimaradt belőle, az előlapi és a hátsó kamera együttes használatára (a képek egymásba keverésére) nincsen mód például. Az LG a tervek szerint még az első félévben piacra dobja a telefont Európában, ára viszont egyelőre nem ismert.