Kipróbáltuk: LG F90 és LG F70
Megújult az LG másik középkategóriás termékvonala, az F sorozat is, két új modellt is kaptunk.
Az LG G Pro 2-ről, az LG G2 miniről és az új L szériás telefonokról már írtunk, de a koreai vállalat új F sorozatú mobilokat is bejelentett, mégpedig két modellt is, az F70-es és az F90-et. A telefonok ugyanúgy a középkategóriába tartoznak, mint az L III széria példányai, azonban kategórián belül előkelőbb helyet foglalnak el. Ezt legfőképpen az jelzi, hogy mindkét készülékben négymagos, 1,2 GHz-es Snapdragon 400-as SoC működik. A memória mérete azonban nem lett nagyobb, 1 GB RAM-ot és 4 GB-os (bővíthető) háttértárat kapunk. A két típus között eltérés a kijelzőben és a kamerában van; az F90-be 4,7 colos WVGA panel és 8 MP-es kamera került, míg az F70-es 4,5 colos kijelzőt és 5 MP-es kamerát kapott.
A mobilok külső alapján semmi érdekeset nem mutatnak, viszont az L III telefonokhoz képest a felsőbbrendűség a kialakításban is megmutatkozik: ugyanúgy műanyag készülékházat kapunk, azonban vékonyabbat. Az összeszereléssel nem volt gondunk, de azért az egyértelműen látszik, hogy az F széria és a G széria nem ugyanabban a ligában játszanak.
Szoftver tekintetében plusz pont, hogy az Android 4.4 itt is alapértelmezett, és az LG nem spórolta ki az extra funkciókat sem, a Knock Code valamint az Optimus UI egyéb 2014-es újításai mind helyet kaptak az F90-ben és F70-ben is.
Megjelenési dátummal és árral egyelőre sem az LG F90 sem az LG F70 esetében nem szolgálhatunk.