Már csak idén vehetsz plazmatévét
Tavaly a Panasonic, idén pedig a Samsung döntött úgy, hogy abbahagyja a PDP-k, vagyis a plazmatévék gyártását. A hivatalos közlemény szerint a dolognak egészen prózai okai vannak: megcsappant a kereslet, a Samsung pedig a jövőben inkább a 4K felbontású tévékre szeretne koncentrálni. A döntés senkit nem kell, hogy meglepetésként érjen, mi már tavaly, amikor a Panasonic bejelentette a távozását a piacról, azt saccoltuk, hogy a Samsung és az LG is meg fogja ezt tenni egy éven belül. Bár a Samsung dönthetett volna úgy is, hogy azonnal leáll a gyártással, a céldátum november vége, így aki a plazmatévék nyújtotta minőséget keresi, annak még bő fél éve van arra, hogy bevásároljon.
A Samsung képviselői úgy nyilatkoztak, hogy a PDP-k gyártósorát ezen túl más eszközök, nagy valószínűséggel napelemes akkumulátorok gyártására fogják felhasználni.
Habár az LG illetékesei még nem nyilatkoztak arról, hogy mik a tervek plazma fronton, számunkra igen meglepő lenne, ha még jövőre is jönnének ki új modellek – legfeljebb azt tudjuk elképzelni, hogy az LG a szűk piaci igény kielégítése érdekében a meglévő típusokat esetleg további egy évig gyártja. Minden esetre az teljesen egyértelmű, hogy az egykor szebb napokat megélt technológia napjai meg vannak számlálva – kíváncsian várjuk, hogy mit hoz 2015, de arra már nem számítunk, hogy a CES-en a plazma technológiával bármilyen formában is találkozunk.