Skip to main content

Léggyurmázás a Microsoft támogatásával

FacebookFacebookFacebookFacebook
A Kinect-szerű mélységérzékelő akár egy mobiltelefonra is rászerelhető, annyira kompakt.
Hirdetés

A Microsoft a SIGGRAPH 2014 konferencián mutatta be azt a megoldását, amely első pillantásra egy több vakuval ellátott kamerának tűnik, valójában azonban egy mélységérzékelőről van szó, amely működési elve alapján a Kinectre hasonlít. A kamera körül elhelyezett LED-ek valóban fényforrások, ám az infravörös tartományban működnek, a kamerában lévő CCD pedig a látható fény mellet ezt is érzékeli. Nincs ebben egyébként semmi különös, a fényképezőgépekben egy infra szűrő gondoskodik arról, hogy szenzor csak a látható tartományt érzékelje.

Itt a LED-ek egymás után villannak fel, és a kütyü a valós RGB-kép mellett 4-6 másik infra képet is készít, a gyors működés érdekében alacsony (ám a Kinecthez képest látványosan magasabb) felbontásban. Mindezek alapján egy áramkör pillanatok alatt kiszámolja a lefotózott tárgyak helyzetét, vagyis a mélységet, amelyet a rendszer rögtön a képhez is rendel. A kamera elég kicsi ahhoz, hogy elférjen akár egy mobiltelefon is, persze az igazi viszont az lenne, ha az előlapi kamera tudna ezzel a megoldással szolgálni – idővel minden bizonnyal erre is sor kerül majd.

Egy másik, szintén RGB-D (RGB és depth, azaz mélység) érzékelővel nagyobb érzékelhető terület is megvalósítható, a második videón a Microsoft kutatói boltban kapható eszközökkel valósították meg rendszerüket. A benne használt algoritmusok sem újak, csupán a megvalósításuk. A rendszer nemcsak digitalizálásra, hanem új objektumok létrehozására is használható. A többi már csak a fantáziánkon múlik.