Skip to main content

Olcsó és meglepő Archos modellek

FacebookFacebookFacebookFacebook
Windows és Android mindenféle formában, okostelefonon és tableten – és persze jó áron.
Hirdetés

Aki emlékszik még az első PMP-re (Portable Media Player), az minden bizonnyal nem az iPodot fogja felhozni példaként: az Archos teremtette meg a kategóriát, az Apple csak követte. Ami viszont annyira jól sikerült, hogy az Archos az MP3-lejátszók gyártásával inkább felhagyott. Miután elmúltak a dicső évek, az Archos inkább a tablet méretű PMP-k felé fordult, majd az Android bemutatkozása után a tabletek piacán is viszonylag jól szerepelt készülékei árazásának köszönhetően.

Az Archos ismét begyújtotta a rakétákat, és rögtön öt olyan terméket mutatott be, amelyek minden másnál olcsóbbak lesznek: a Windows Phone alapú 40 Cesium-ot, a Windows 8.1-es 80 Cesium tabletet, két androidos okostelefont 45c és 50b Platinum néven, és a 101 Oxygen tabletet. Az eszközök anyagokról kapták a nevüket, a számozás pedig a kijelző képátlóját jelzi (40-4 col, 80-8 col, 101-10,1 col). Mivel az Archos az egyike azon gyártóknak, akik csak nemrég szerezték meg a Windows Phone licencet, nem lesz könnyű dolga – ezt ellensúlyozandó, a termékeknek igen jó ára lesz. A Windows 8.1-es tablet 150 dolláros árával például az egyik legolcsóbb a kategóriájában.

Archos 40 Cesium (okostelefon)

• Windows Phone 8.1
• 4” kijelző, 800x480 képpont felbontás
• Qualcomm Snapdragon 200 négymagos SoC
• 512 MB RAM
• Színek: kék, sárga, fekete, cserélhető hátlappal

Archos 45c Platinum (okostelefon)

• Android 4.4 KitKat
• 4,5” kijelző, 854x480 képpont felbontás
• 1,3 GHz-es MediaTek négymagos SoC
• 2 és 5 megapixeles kamerák, LED vakuval és autófókusszal
• 2x microSIM
• 1700 mAh akkumulátor
• Ár: 99 euró

Archos 50b Platinum (okostelefon)

• Android 4.4 KitKat
• 5” kijelző, 960x540 képpont felbontás
• 1,3 GHz-es MediaTek négymagos SoC
• 512 MB RAM
• 2 és 5 megapixeles kamerák, LED vakuval és autófókusszal
• 2x microSIM
• 1900 mAh akkumulátor
• Színek: kék, sárga, fekete, cserélhető hátlappal
• Ár: 129 euró

Archos 80 Cesium (tablet)

• Windows 8.1
• 8” kijelző, 1280x800 képpont felbontás
• Intel négymagos Atom (Bay Trail) SoC
• Ár: 130 euró

Archos 101 Oxygen (tablet)

• Windows Phone 8.1
• 10,1” kijelző, 1920x1080 képpont felbontás
• Négymagos ARM Cortex-A17 SoC
• 1,5 GB RAM
• 16 GB NAND Flash memória
• Ár: 200 euró

Az olcsóbb darabok ára szinte összhangban van a Lumia 530 okostelefon és a Surface 2 tablet árával, ami azért fordulhatott elő, mert a Microsoft (most már) ingyen adja a licencet a gyártóknak azon termékekre, amelyek 9 colnál kisebbek. A termékekről a Berlinben megrendezendő IFA 2014 kiállításon minden bizonnyal még több információhoz jutunk majd.