Nőtt a zártörés nélküli autólopások száma
A szervezett bűnözői csoportot végül sikerült elkapni, de a módszereik megismerése riasztó statisztikáról árulkodik: ők kizárólag elektronikai eszközökkel loptak el nagy értékű Range Rover és BMW autókat. Tavaly Angliában 6000 autót loptak el ezzel a módszerrel, ez az összes lopásnak a 42 százaléka. Az összes lopás 21 869 volt, és jelentős, 8 százalékos emelkedést mutat. Hogyan nyitják ki az autót? Az internetről könnyedén beszerezhető eszközökkel jellemzően a kulcsnélküli rendszer rádiós kommunikációját zavarják, így az nem tudja bezárni az ajtókat, sőt, még a riasztót és blokkolásgátlót sem kapcsolja be. A kinyitott autó motorvezérlését cserélve saját lábon, esetleg szállító járművön lopják el. Bizonyos hírforrások (a bizonyító erejű forrást nem említve) azt írják, hogy a nyitáskor és záráskor használt kommunikációs kódot fogják el és törik fel, amivel könnyedén kinyitható és indítható az autó; ha bebizonyosodik, hogy ez valóban így van, az komoly iparági botrányhoz fog vezetni, amelyben az érintett gyártóknak, a BMW-nek és a Land Rovernek is meg kell szólalnia. Ennek hiányában el kell fogadnunk azt, hogy nem feltörésről, hanem csupán zavarásról van szó.
A rendőrség azt ajánlja, hogy az autó bezárásakor minden esetben győződjünk meg arról, hogy bezártak az ajtók. (Tipp saját tapasztalat alapján: a központi zárat kulccsal is bezárhatjuk, az autótól távolodva, majd visszanézve élesíthetjük a riasztót – akkor a tolvaj talán már nem zavarja az adást.) A feltört autók rendszerint szétbontva, vagy hajóra téve például Afrikában végzik. A lopások számának visszaszorítását a rendőrség általános igazoltatásokkal és célzott razziákkal próbálja csökkenteni. Mi pedig másodlagos védelemmel, kormány- illetve váltózárral, más, egyszerűbb védelmekkel nehezíthetjük meg a tolvajok dolgát.