Skip to main content

NFC chipet rak új órájába a Swatch

FacebookFacebookFacebookFacebook
Okosságok helyett az érintésmentes fizetésre koncentrál a Swatch hamarosan bemutatkozó új órája, a Bellamy.

Hirdetés

Kínában kezdi meg Bellamy nevű órájának forgalmazását a Swatch jövő januárban – a 91 dollár körüli áron induló készülék pedig később a világ többi részén is elérhető lesz.

Túl izgalmasnak ugyanakkor nem neveznénk az újdonságot: a megszokott, sportos Swatch dizájn mellé ugyanis nem kapunk mást, mint egy NFC chipet, amivel természetesen a mobilfizetéses rendszerekkel tudjuk majd együtt használni az órát. Ez természetesen feltételez némi támogatást is a pénzintézetek irányából (pont ez az oka annak, hogy a Bellamy Kínában indul: a Swatch ügyvezetője szerint a svájci bankok túl lassan reagálnak az újdonságokra), és ez Kínában jelenleg meg is van: az órával első körben a China UnionPay POS terminálokon lehet majd tranzakciót kezdeményezni.

Persze a Bellamy a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető okosórának, hiszen semmiféle számítási kapacitás nem került bele. Ennek előnye ugyanakkor – a viszonylag kedvező ár mellett –, hogy nem is fogyaszt sokat, tehát ugyanúgy évekig használható marad egy gombelemmel, mint NFC-mentes társai.

Ez is érdekelhet