Skip to main content

5,2 illetve 5,5 colos változat is lesz a Samsung Galaxy S7-ből

FacebookFacebookFacebookFacebook
Már eddig is tudni lehetett, hogy több verzióban készül az új telefon – de pontosan még mindig nem tudni, hányban.
Hirdetés

A koreai etnews.com információ szerint a Samsung nem szeretne vásárlókat veszíteni az Apple-lel szemben pusztán a készülékei kijelzőinek mérete miatt, így a következő csúcsmodell, a Galaxy S7 kétféle méretben fog megjelenni. A Galaxy S6 5,1 colos kijelzőjével szemben a Galaxy S7 különféle variánsaiból 5,2 illetve 5,5 colos változatok lesznek – legalábbis ilyen információk szivárogtak ki. A telefonokat a Samsung HERO1 és HERO2 néven fejleszti, a névtelen forrás szerint előbbi takarja az 5,2 colos normál verziót, utóbbi pedig az 5,5 colos, ívelt – vagyis Edge – változatot. Habár korábban már olyan információk is napvilágot láttak, hogy a vállalat összesen négyféle modellt dob majd piacra (S7, S7 Plus, S7 Edge és S7 Edge Plus), annak valószínűleg nem lenne sok értelme, hogy a Samsung az S7-ből 5,5 colos verziót is készítsen, mert az jó eséllyel rontaná a Note-ok piaci helyzetét.

Az Edge modellnél ugyanakkor nem számít sokat a nagyobb méretű kijelző, mert eleve egy olyan termékről van szó, amit nem praktikussági okokból, hanem a menő faktor miatt vásárolnak a felhasználók – ebben az esetben pedig teljesen mindegy, hogy a telefonnak 5,2 vagy 5,5 colos kijelzője van. A Samsung a legutóbbi információk szerint februárban már a tömeggyártást is meg fogja kezdeni, és a Mobile World Congress 2016-ra időzített bemutatót követően nem sokkal a termékek forgalmazása is megindulhat. Első körben állítólag 5 millió telefon készül, és ennek a mennyiségnek nagyjából a harmada lesz Edge modell.

Ez is érdekelhet