A következő Android-generációt is bemutatja a Google?
Egyre jobban bővül a Google október 4-én megrendezésre kerülő eseményének menetrendje: a Pixel telefonok, a Huawei készíttette új táblagép, a Chromecast következő generációja, egy Amazon Echo-versenytárs, a Daydream VR szemüveg mellett állítólag az Android jövőjét bemutató Andromeda projektről is hallhatunk, láthatunk pár új részletet.
Az információ az Androidért, Play platformért és a Chrome OS-ért is felelős alelnök, Hiroshi Lockheimer tweetjén alapul: egyesek a következő nyolc évre tett utalásból arra következtetnek, hogy a Google az Android és a Chrome OS régóta várt összeolvadásáról is hallunk majd. Az összeolvadással kapcsolatos pletykák nagyjából egy évvel ezelőtt kezdtek konkrét formát ölteni: ezek szerint a Google a Chrome OS-t gyakorlatilag beépítené az Androidba. Az új OS várhatóan csak 2017-ben készül el, de egy korai változatot már 2016-ban bemutathatnak – és mi lenne alkalmasabb erre az október 4-i rendezvénynél?