Skip to main content

Máris itt vannak a 2017-es Samsung Galaxy A modellek

FacebookFacebookFacebookFacebook
Az új év első napjaiban máris érkeznek a bejelentések: a Samsung lecserélte az A széria valamennyi modelljét.

Hirdetés

A Samsung 2015-ben indította útjára a minőségi középkategóriát jelentő A szériát, amelynek három tagja volt – ezek főleg abban különböztek egymástól, hogy mekkora kijelzővel szerelték fel őket. A termékcsalád gyorsan népszerű lett, így nem volt meglepő, hogy 2016 év elején érkezett a frissítés, amelyet most január első napjaiban újabb váltás követett, hiszen megérkeztek a Galaxy A3 2017, az A5 2017 és az A7 2017 modellek. A széria célcsoportja nem változott: a telefont a Samsung továbbra is azoknak szánja, akik igényes külsővel rendelkező, hardveresen is jó erőben lévő, de nem a csúcskategóriát képviselő mobilt szeretnének venni; az igényes külső fém oldalakat és üvegből készült, enyhén ívelt hátlapot jelent a frissítés után is. Az első A szériához képest a forma sokat szelídült, a marcona, szögletes vonalvezetés helyett a Galaxy S6/S7 szériára emlékeztető kecses vonalak jellemzik inkább a 2017-es Galaxy A mobilokat.

Samsung Galaxy A7 2017 és Galaxy A5 2017

Továbbra is a Galaxy A3 kijelzője a legkisebb, ez 4,7 colos képátlót és HD felbontást jelent. A rendszerchip nyolcmagos és 1,6 GHz-es, mellé 2 GB memóriát és 16 GB-os, bővíthető tárhelyet kapunk. A tápellátásról 2350 mAh-s akku gondoskodik, a szenzorok listájában pedig természetesen az NFC is megtalálható – nem kis részben azért, hogy a Samsung saját fizetési platformja, a Samsung Pay is működjék a mobilokkal. A hátsó kamerával 13, az elsővel pedig 8 MP-es felbontású képeket lehet készíteni. A kamera szoftverének egyik hasznos, a szelfik készítését megkönnyítő funkciója, hogy az exponáló gombot szabadon lehet mozgatni a kijelzőn. A kategóriában hasznos és nem túl megszokott extra még a víz- és porállóság, amelyet a Samsung jó szokásához hűen IP68-as szabvány szerint biztosít (vagyis a vízállóság 1 méteres mélységben 30 percig adott). A gyorstöltést biztosító USB csatlakozó Type-C típusú.

A Samsung Galaxy A5 kijelzője 5,2 colos, az A7-re pedig 5,7 colos OLED-panel került, már Full HD felbontással. A mobilok szintén nyolcmagos, de 1,9 GHz-es rendszerchipet, 3 GB memóriát és 32 GB-os belső tárhelyet kaptak, és nagyobb kapacitású az akku is: 3000 illetve 3600 mAh-s. A kamerák is jobbak, ráadásul nemcsak a hátsó modul, hanem az előlapi egység felbontása is 16 MP-re nőtt.

Az operációs rendszer viszont sajnos nem túl friss: a Samsung a készülékeket Android 6.0.1-TouchWiz UI kombóval adja. Ígéret persze van arra, hogy az OS frissülni fog, de tekintettel arra, hogy középkategóriás telefonokról van szó, ez azt is jelenti, hogy az update-re valószínűleg elég sokat kell még várni. A telefonokat a következő napokban az orosz piacon és egyes ázsiai országokban már meg is lehet vásárolni, de az európai megjelenésre sem kell februárnál tovább várni.