Skip to main content

Jól járnak a videokártyák gyártói az új kriptopénzekkel

FacebookFacebookFacebookFacebook
A BitCoin igazi sikertörténet, amelyet aligha lehet megismételni. Próbálkozások vannak, siker nem nagyon.
Hirdetés

Tele van az internet azzal a hírrel, hogy a boltok polcairól szinte teljesen eltűntek a videokártyák. A GPU-kat nem a játékosok kapkodták el, hanem azok, akik kriptopénz bányászatához szeretnék a hardvert használni. A videokártyák erre a célra valóban sokkal alkalmasabbak, mint egy processzor, hiszen pontosan olyan feladatokra optimalizálták őket, mint amire a bányászathoz szükség van. Az őrületet a BitCoinnak köszönhetjük, amely nemcsak azt bizonyította be, hogy egy digitális pénznek van létjogosultsága, hanem azt is, hogy a mögöttes rendszer üzemeltetését simán rá lehet bízni egy közösségi hálózatra. A BitCoin működési elve a következő: a felhasználók saját számítógépük számítási kapacitását kölcsönzik a rendszer működtetéséhez, cserébe pedig digitális valutát kapnak. Hogy mennyit, az több dologtól is függ; ezeket a rendszereket úgy találták ki, hogy idővel egyre kevesebb a „jutalom”, vagyis nemcsak a felhasználók számának növekedése miatt lehet egyre kevesebb BitCoinhoz jutni, hanem azért is, mert a rendszer eleve kevesebb digitális pénzt oszt ki. Amíg a BitCoin indulásakor egy aktuális csúcsgéppel is lehetett értelmezhető mennyiségű pénzt bányászni, addig manapság a bányászatra kifejlesztett gépek dolga is nehéz. Kis túlzással csak a bányászatra szakosodott szerverfarmok jutnak BitCoinhoz – ezek a gépek egyébként nem is videokártyákat, hanem kínai gyártók direkt bányászathoz készített kártyáit használják. Egy átlagos felhasználó számára ma már egyszerűen nem éri meg pénzt fektetni a történetbe; a BitCoinnal persze még mindig lehet pénzt keresni, hiszen árfolyama folyamatosan változik, de ez már egy másik történet.

Mint ahogyan az is, hogy a BitCoin nyomán számos új digitális valuta jelent meg. Ezek igyekeznek ugyanazt az utat bejárni, de nagy hátrányból indulnak. Eddig csupán a LiteCoinnak sikerült eredményt felmutatnia – nem véletlen, hogy a BC-t és az LC-t nevezik a digitális világ aranyának és ezüstjének. A BitCoin minden szinten úttörő, kiépített infrastruktúrával – nemcsak BitCoin bankok létesültek, hanem egyre több boltban lehet vásásrolni is vele. Egyelőre nem látszik, hogy a BitCoin uralmát bármi veszélyeztetné, és az is kérdéses, hogy a népszerűségét a trónkövetelők meg fogják-e tudni közelíteni. A gond ugyanis az, hogy a BitCoin az indulásakor még új dolog volt, ezért akik gyorsan kapcsoltak, tényleg tudtak pénzt keresni vele. A mostani rendszerekhez viszont – éppen a BitCoin sikere miatt – gyorsan nagy tömegek csatlakoznak, vagyis már az elején sokkal kevesebb pénzt lehet bányászni. Egy olyan konfigurációval, amelyben a maximális, hat darab videokártya működik, és csak bányászatra koncentrál, számítások szerint nagyjából havi 1000 dollárt lehetett keresni például a legújabb őrülettel, az Etheriummal. Ez viszont május végi adat! 275 ezer forint nem is lenne rossz pénz, viszont egy hónap alatt hatalmasat esett az elérhető maximum, és ma már az is kérdéses lehet, hogy a befektetett pénzt visszahozza-e a gép belátható időn belül. A bányászható digitális pénz mennyiségét ellensúlyozhatja ugyan, hogy a digitális valuta árfolyama is változik, az Etheriumé például pár hónap alatt megháromszorozódott, de arra természetesen semmi garancia, hogy az árfolyam emelkedése örökké folytatódni fog. Sőt, az a valószínűbb, hogy ez nem így lesz.

A videokártyák ennek ellenére eltűntek a boltok polcairól, és az őrület alighanem kitart még egy darabig. Állítólag az NVIDIA és az AMD is dolgozik olyan kártyákon, amelyeket direkt digitális pénz bányászathoz fejlesztenek ki, de mindkét cég jól tudja, hogy a talaj ingoványos: amilyen gyorsan tömegek ugrottak a bányászatba, olyan gyorsan ki is tudnak ugrani belőle, ezért kockázatos nagy tételben gyártani. Ráadásul az AMD és az NVIDIA is jó helyzetben vannak, mert a szűkös kínálat felfelé hajtja az árakat, ezért a digitális pénzeken akkor is remekül tud mindkét vállalat keresni, ha igazából egy szalmaszálat sem tesz keresztbe.