Jövő héttől idehaza is kapható a Huawei Mate 10 Lite
A Mate 10 nemcsak egy nagyobb testvért kapott maga mellé a Mate 10 Pro személyében, hanem egy kistesót is, amelyet Mate 10 Lite-nak hívnak. A telefon Kirin 659-es rendszerchipet, 4 GM RAM-ot és 64 GB-os belső tárhelyet használ, kijelzője pedig 5,9 colos méretű és 18:9-es képaránnyal valamint 1080×2160 pixeles felbontással rendelkezik. A mobilon az Android 7.1 és az EMUI 7 fut.
Igazi érdekessége az, hogy összesen négy kamera található rajta: nemcsak hátra, hanem előre is kettő modul került. Hátul az objektívek mögött 16 illetve 2 MP-es szenzor lapul, elöl pedig egy 13 és egy 2 MP-es érzékelő teljesít szolgálatot. Az előlapi dupla kamera egyik legnagyobb előnye a Huawei szerint az, hogy a bokeh effektet immáron nemcsak sima fotózás közben használhatjuk, hanem akkor is, ha szelfit készítünk. A mobil akkumulátora 3340 mAh-s, a Huawei azt ígéri, hogy ezzel a kapacitással a kétnapos használat is elérhető – ez viszont valószínűleg csak akkor igaz, ha a mobilt lightosan használjuk.
A telefon forgalmazása október 30-án kezdődik, a szolgáltatók kínálatában pedig november elején tűnik majd fel az újdonság. A mobil ára 119990 forint lesz, a színválaszték pedig Magyarországon a fekete, kék és arany színű modellekre fog kiterjedni. A szolgáltatókhoz egy SIM-kártyát fogadó verziók kerülnek, a független boltokban kapható telefonokba viszont kettő SIM-et lehet majd tenni.

