- 2018. január 5., 12:34
A Samsung bemutatta a Galaxy S9 és S9+ telefonokba kerülő Exynos 9 rendszerchipet, mestersége intelligenciával.

Nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy kitaláljuk: a Samsung a következő csúcskészülékeibe igyekszik majd minden olyan megoldást integrálni, amelyet a Galaxy S8/S8+ páros megjelenése óta a riválisok telefonjai felvonultattak. A sort – fontossági sorrendben – talán a mesterséges intelligenciával érdemes kezdeni, amely az Apple legújabb iPhone-jaiban és a Huawei Mate 10 telefonjaiban is megtalálható. Ezt követően pedig jöhetnek az olyan apróságok, mint a 3D-s arcfelismerés vagy az animált emojik.
Az Exynos 9-es sorozat egyelőre egyetlen chipet tartalmaz, de az Exynos 9810 valószínűleg nem sokáig lesz egyedül, érkeznek majd a társai is szépen sorban. A lapka 10 nm-es technológiával készül, és a Samsung brutális teljesítménybeli ugrást ígér: egymagos üzemmódban kétszer olyan gyors lehet a processzor, mint elődje. Eddig a gyakorlat az volt, hogy az Exynos chipeket a gyártó az Európában forgalmazott modellekbe építette be, de lehet hogy ezen a téren most változás lesz: az Exynos 9810 is gigabites LTE adaptert kapott (Cat.18, 1,2 Gbps-os letöltési és 200 Mbps-os feltöltési sebességgel), így a kommunikációs szabványok már nem feltétlenül indokolják az eddigi leosztást. Elképzelhető, hogy a Samsung ezúttal az Exynos chipeket tartogatja az ázsiai piacra.

Az új chip emellett mesterséges intelligenciában is sokkal jobb lesz: nemcsak a 3D-s arcfelismerést, hanem képeken a tárgyak felismerését is támogatni fogja, valamint optimalizálták a gépi tanuláshoz is. Mindezekre alapozva az arcunkkal oldhatjuk majd fel a mobilt; a Samsung hibrid megoldása ráadásul szoftveres és hardveres trükköket vegyesen fog alkalmazni, így elvileg a biztonság sem lehet kérdéses. Akik irigykednek az iPhone-okban rendelkezésre álló animojik miatt, azoknak jó hír, hogy az új Exynos processzorok is életer tudják majd kelteni a kis ikonokat.

A Samsung már gyártja az Exynos 8910-es chipeket, és teljesen biztos, hogy a lapka a Galaxy S9/S9+ telefonokba kerül majd be elsőként. Időpont viszont egyelőre nincsen, és azt sem lehet tudni, hogy lesz-e szoftveres eltérés az Exynos valamint a Qualcomm Snapdragon 845-ös processzorral szerelt típusok között. (Túl nagy egészen biztosan nem.)

Címkék

Ezek is érdekelhetnek

2011. december 18., 12:00
2012. augusztus 23., 12:00
Hozzászólások