Skip to main content

Robot invázióra készül az LG

FacebookFacebookFacebookFacebook
Azért nem kell aggódni, a gépek egyelőre nem veszik át a hatalmat. Csak segítenek.
Hirdetés

Tavaly két repülőtéren szolgálatot teljesítő robotot mutatott be az LG, most pedig érkeznek a következő példányok, amelyek hamarosan a mindennapi élet részévé is válhatnak. Az új sorozat neve CLOi, és a termékcsalád egyelőre háromféle típusból áll.

Az első Serving Robot névre hallgat, ennek feladata az, hogy apróbb tárgyakat (például italt, ételt, stb.) szállítson. Ebből adódóan elsősorban szállodákban és éttermekben lehet számítani a felbukkanására, de kis változtatással arra is alkalmas lehet, hogy kórházakban szállítsa a gyógyszert a betegek ágyához.

A Porter Robot egyértelműen a szállodák számára készült, hiszen bőröndöt tud „cipelni” és a bejelentkezés/kijelentkezés folyamatában tud segíteni a vendégeknek.

A harmadik robot a Shopping Cart Robot nevet kapta, és bár a formájából nem látszik, egy intelligens bevásárló kocsiról van szó, amely automatikusan követi a vásárlót, és néhány feladatban segít is, ha szükséges. Van benne például vonalkód-leolvasó, de feltölthető rá a bevásárló lista is, ha azt szeretnénk, hogy végigvezessen az üzletben minket.

A robotok elérhetőségével kapcsolatban egyelőre kevés az információ, de tekintettel arra, hogy a tavaly bejelentett kütyük is még csak egyetlen helyszínen, a Szöul mellett található Incheon Nemzetközi Repülőtéren működnek, idei megjelenést feltételezve is valószínűleg csak arra lehet számítani, hogy az LG néhány típust a vállalkozó kedvű partnerek rendelkezésére bocsát „tesztelési” céllal.

Címkék