- 2018. március 22., 09:30
Vállalata a felelősséget, elismerte a hibákat, és felvázolta azt is, hogyan előzné meg, hogy ez újra megtörténjen.

Többnapos hallgatást megtörve Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója reagált a Cambridge Analytica botránya. A Facebookon közzétett bejegyzésben amellett, hogy vállalta a felelősséget, Zuckerberg azt próbálta hangsúlyozni, hogy a vállalat évek óta azon dolgozik, és ezután is azon fog, hogy hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő.

Zuckerberg leírja, hogy a facebookos alkalmazások térnyerése 2007-ben, a Facebook Platform bevezetésével indult el igazán. Ez volt az a rendszer, amely lehetővé tette, hogy a felhasználók bejelentkezzenek az alkalmazásokba, és ott adatokat osszanak meg magukról illetve az ismerőseikről azért, hogy az alkalmazások személyre szabottan működhessenek. 2013-ig nem is volt különösebb probléma a rendszerrel, ekkor azonban a Cambridge-i Egyetem professzora, Aleksandr Kogan készített egy személyiség teszt alkalmazást, amelyen keresztül – lévén, hogy az akkori szabályozások elég lazák voltak – rengeteg személyes adatot gyűjtött be. Az appot csak 270 ezren telepítették fel, viszont mivel a program nemcsak a felhasználókkal, hanem az ismerőseikkel kapcsolatos adatokat is bezsebelt, összesen több tízmillió felhasználóról gyűlhettek az információk. A Facebook maga is rájött, hogy ennyi adat begyűjtése abnormális, ezért 2014-ben drasztikusan megszigorították az adatok gyűjtésére vonatkozó szabályokat; önmagában az, hogy az ismerősök adatait csak azok kifejezett hozzájárulása után lehet gyűjteni, eléggé korlátozta a lehetőségeket.

2015-ben a The Guardian újságírói kiderítették, hogy Kogan az általa megszerzett adatokat továbbadta a Cambridge Analyticának – noha ezt a közte és a Facebook közötti szerződés kifejezetten tiltotta. A Facebook azonnal letiltotta Kogan alkalmazását, és írásos nyilatkozatot kért mindkét féltől arra vonatkozóan, hogy az adatokat megsemmisítették. A Facebook ezeket a nyilatkozatokat megkapta. Zuckerberg ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy bár az adatszivárgáshoz a Facebook tevékenyen nem járult hozzá, mégis van felelőssége az ügyben, hiszen a felhasználók joggal bíztak abban, hogy a közösségi oldal megvédi a rá bízott adatokat.

Hogy mindez a jövőben ne ismétlődhessen meg, a Facebook számos fejlesztést és változást fog bevezetni. Első körben az összes olyan appot, amely személyes adatokat gyűjt, tüzetesen meg fognak vizsgálni a szakemberek. Amelyik fejlesztő ehhez nem járul hozzá, annak az alkalmazásait törlik a Facebookról. Szigorúbb lesz az adatmegosztási elv is, alapesetben csak a felhasználók nevét, profilképét és e-mail címét kezelhetik majd az appok, egyéb adatok gyűjtése előtt szerződést kell majd aláíratni a felhasználókkal. Fontos elem az is, hogy azok az alkalmazások, amelyeket három hónapja nem használtak, elveszítik az adatgyűjtési jogosultságukat. A Facebook emellett kiemelt helyre, a hírfolyam elejére teszi azt az eszköztárat, amely segítségével a telepített alkalmazások engedélyeit lehet kezelni.

És ez valószínűleg még csak a kezdet, mert a Facebook előtt most egy nagyon hosszú út áll, ha szeretné visszaállítani a bizalmat közte és a felhasználói között. Biztosak lehetünk benne, hogy a témával kapcsolatban rengeteg további bejelentés várható még.

Címkék
Hozzászólások