Skip to main content

Jöhet a még gyorsabb USB

FacebookFacebookFacebookFacebook
A 3.2-es szabvány kétszerezi az elméleti sebességet, amely így 20 Gbps-ra (vagyis 2,5 GB/s-ra) nő.
Hirdetés

Az USB-IF tavaly öntötte végleges formába a szabvány 3.2-es specifikációját, a gyártók pedig mostanában készülnek el az első olyan vezérlőchipekkel, amelyek már ezt a verziót is támogatják. A világ első olyan demóját, amellyel sikerült 20 Gbps-os tempót elérni, a Synopsys mutatta be a napokban; a kiegészítőiről ismert gyártó egy olyan chipet készített, amely Windows és Linux alatt a meglévő illesztőprogramok módosítása nélkül is tud működni. Az interfész ugyanazt az USB-C csatlakozót használja, mint elődje (USB 3.1) és a kábelek esetében sincsen új, extra követlemény; ezt jelzi az is, hogy a teszt alatt a Synopsys egy olyan kábelt használt, amelyet a boltokban most is meg lehet vásárolni.

A teszt során egy külső adattárolóval demonstrálták, hogy az interfész segítségével a gyakorlatban is elérhető a 20 Gbps-os sebesség. Ekkora tempóra az adathordozóknak egyébként már nem feltétlenül van szüksége, azonban a fejlesztésnek így is van értelme, például azért, mert segítéségével nagyfelbontású, nagy képfrissítésű monitorokat is lehet majd a számítógépekhez csatlakoztatni. Az USB 3.2 elterjedése várhatóan nm lesz túl gyors; a szekér akkor indulhat majd be, ha az Intel és az AMD beépíti az interfészt a vezérlőchipjeibe.

Ez is érdekelhet