Skip to main content

Régi trükkel újít az Android P

FacebookFacebookFacebookFacebook
Lesz helyi nagyítás, ami főleg a szövegek kijelölését teszi könnyebbé. A HTC már csinált ilyet.
Hirdetés

Az Android P-ben a jelek szerint elég sok apró fejlesztés lesz; a Google-nél is tudják, hogy a felhasználói élményt jellemzően nem a nagy módosítások befolyásolják, hanem azok az apróságok, amelyek a hétköznapi feladatok elvégzését teszik kényelmesebbé. Az Android sok szempontból egy nagyon jó rendszer, azonban szöveget kijelölni nem mindig egyszerű feladat – és az egyre nagyobb felbontású kijelzők megjelenése a helyzeten nyilvánvalóan csak ront.

Az Android P-ben éppen ezért a Google bevezeti a nagyítót: amikor hosszan megérintjük a képernyőt, hogy szöveget jelöljünk ki, akkor ugyanúgy megjelenik a két „gomb” a kijelölendő rész elejének és végének meghatározásához, azonban a kijelölés felett egy nagyító is megjelenik, hogy a határokat pontosan tudjuk beállítani. Az ötlet remek, és gyakorlati tapasztalatból tudjuk, hogy jól is működik: anno a HTC is használt már ilyet. A tajvani gyártó egyik legsikeresebb modellje, az első Desire is tudta ezt a trükköt, igaz nem a szövegek kijelölésénél, hanem a kurzor elhelyezésénél lehetett használni.

Az Android P további újdonságai közé tartozik a Smart Linkify, amely – feltéve, hogy az adott program támogatja – elvileg minden szoftverben működik majd; a technológia mesterséges intelligencia segítségével a beírt szövegben említésre kerülő dolgokhoz teszt majd hozzá. Ha például egy étteremről beszélünk, akkor megkeresi azt nekünk a Térképen, telefonszámnál felkínálja a hívást és a mentést, ha pedig egy linket másoltunk be, akkor egyszerűbbé teszi annak elmentését vagy megosztását.

Az Android P megjelenése a tervek szerint augusztusban várható, de ekkor még csak azok a felhasználók kapják majd meg, akik a Google valamelyik Pixel telefonját használják – arra valószínűleg legalább az év végéig kell majd várni, hogy a gyártók elkezdjék kiadni a frissítéseket a meglévő készülékeikre.