Skip to main content

Négy verzióban érkezik a Samsung Galaxy S10

FacebookFacebookFacebookFacebook
A Samsung magyar idő szerint tegnap este mutatta be az új csúcstelefonokat. Ütős lett a felhozatal.
Hirdetés

Habár elég sok információ kiszivárgott a koreai gyártó 2019-es csúcskészülékével kapcsolatban, azért maradtak még kérdőjelek – a Samsung pedig gondoskodott meglepetésről is. A Galaxy S széria immáron a tízedik generációnál tart, amit a gyártó azzal ünnepelt, hogy az S10-et (végre) négyféle verzióban is bemutatta. Ez négyféle kijelző méretet, de nagyjából azonos konfigurációt jelent.

Az alapmodell ezúttal is simán csak S10 névre hallgat, ebben 6,1 colos 1440×2560 pixeles, két oldalt ívelt OLED kijelző dolgozik. Az S10+ 6,4 colos OLED-et kapott, az S10 5G-be pedig 6,7 colos kijelző kerül. Sokan viszont annak fognak igazán örülni, hogy lesz egy S10e is, amely 5,8 colos, ívek nélküli panellel készül. Ez a telefon ráadásul nem „lite” verzió – abban az értelemben legalábbis, hogy a benne lévő rendszerchip nem lesz gyengébb, így végre az is vehet magának csúcsmobilt, aki nem szeretne tepsifonnal járkálni.

Dizájn fronton a legnagyobb újítást természetesen az egész előlapot beborító kijelző jelenti; a Samsung eltüntette a kávát a kijelző feletti és alatti részről is. Az előlapi kamera egy apró, kör alakú nyílásba költözött, ami a Samsung szerint sokkal elegánsabb és vagányabb megoldás, mint a szenzorsáv – azonban ugyanúgy kitakar egy kevés részt a kijelzőből, ezért nem kevésbé lesz zavaró. A Samsung az előlapi gomboktól már két generációval ezelőtt megszabadult, a hátra költöztetett ujjlenyomat-olvasó viszont sokaknak nem jött be. Nos, a jó hír az, hogy a szenzor az OLED-panel alá került, így megint az előlap megérintésével lehet feloldani a készüléket – legalábbis az S10, S10+ és S10 5G esetében. És a Samsung nem optikai, hanem ultrahangos megoldást választott, ami gyorsabbnak és pontosabbnak is ígérkezik. Az S10e sajnos ezt a modult nem kapta meg, nála az ujjlenyomat-olvasó a bekapcsoló gombba költözött. A teljes előlapot kitöltő OLED-panel miatt a dizájn nyilván változott, a sarkok lekerekítése kisebb lett, a hátlap viszont érdemben nem módosult. Legalábbis az alapverzió, mert lesz feláras kerámia hátlap is, amelynek az a legnagyobb előnye, hogy – állítólag – egyáltalán nem karcolódik. Valamennyi telefon az IP68-as szabvány szerint víz- és porálló lesz, és a gyártónál még mindig a szériafelszereltséghez tartozik a jack dugó.

Az S10 és S10+ az Exynos 9820-as rendszerchipet kapta, amely a 8 processzormag mellett a Mali-G76-os GPU-t és a mesterséges intelligencia feladatokhoz dedikált NPU-t is tartalmazza. A chip mellé alapesetben 8 GB RAM és 128 vagy 512 GB ROM jár, az S10-ből viszont lesz egy olyan verzió is, amely 12 GB RAM mellé 1 TB-os tárhelyet ad. Ekkora kapacitás mellé a bővítés már nem feltétlenül szükséges, de aki arra vágyik, az microSD-kártyát továbbra is használhat erre a célra. Az adapterekkel a Samsung hozza a kötelezőt, nincs meglepetés ezen a téren. A kamerák viszont érdekesek; a pletykák alapján már tudni lehetett, hogy hátra tripla optika kerülhet, a pontos kiosztás viszont eddig nem volt ismert. Pozitívum, hogy a Samsung végre nem szegmentál az S10 és az S10+ között, azaz mindkét telefon pontosan ugyanazt a hardvert kapta e szempontból is. Az alap, hogy továbbra is 12 MP-es fotókat lehet készíteni, a normál és 2×-es nagyítást adó lencse mellé azonban bejött egy harmadik, nagylátószögű objektív is. Az elsődleges kamera rekesze továbbra is változtatható (f/1.5 vagy 2.4), optikai stabilizátor pedig az elsődleges és a zoom objektívbe is került. A szoftver is fejlődik: amellett, hogy az MI még több motívumot ismer fel, a Samsung is beépíti végre a szuper éjszakai felvétel üzemmódot. Ebben az üzemmódban a kamera több fényképet készít, és azokból állítja össze az elmosódástól és zajoktól mentes végeredményt. Az, hogy a Samsung eddig várt ennek a funkciónak a beépítésével, nem azért meglepő, mert a Google és a Huawei évek óta alkalmazza, hanem azért, mert a Samsung digitális fényképezőgépei szintén ismerték ezt a trükköt… Az előlapi kamera az S10-nél és az S10+-nál is 10 MP-es, utóbbi telefon azonban kapott még egy 8 MP-es mélységszenzort is. Az S10 3400 mAh-s, az S10+ pedig 4100 mAh-s akkut kapott, amit lehet gyorstölteni, és vezeték nélkül tölteni is. Utóbbi funkció a PowerShare révén visszafelé is működik, azaz a telefonnal lehet más készüléket tölteni – a telefonok mellé megvásárolható vezeték nélküli fülesre gondolva ez hasznos extra, de más mobilt nyilván csak vészhelyzetben lesz érdemes így feltölteni.

A telefonokra az Android 9 és a One UI 1-es verziója került.

A készülékek forgalmazása március 8-án kezdődik majd, a Samsung Galaxy S10 és S10+ alapverziója 310 illetve 345 ezer forintért lesz megvásárolható, a legdrágább változatért pedig 550 ezer forintot kér majd el a koreai vállalat. Előrendelni viszont már most lehet a telefonokat; aki előre lefoglalja készülékét, az a majd’ 50 ezer forintba kerülő Galaxy Buds headsetet ajándékba kapja.

A legbrutálisabb verzió értelemszerűen az Galaxy S10 5G lesz, amelynek legfontosabb tulajdonsága az, hogy az 5G-s kapcsolatokat is támogatja. Ez a telefon értelemszerűen csak azokon a piacokon lesz elérhető, ahol van (vagy a közeljövőben lesz) 5G-s lefedettség, így az a veszély nem fenyeget, hogy a mobilból Magyarországra is kerül majd. Egyébként ezt a telefon a Samsung csak nyáron dobja piacra, így egyelőre még ára sincsen. A készülék nagyjából ugyanazt nyújtja, mint az S10+; amellett, hogy a kijelzője nagyobb, az akkuja is erősebb (4500 mAh), hátlapján pedig egy negyedik, mélységérzékelésre alkalmas kamera is megtalálható.

És akkor az S10e; amelyre akár azt is mondhatnánk, hogy a legvárósabb mind közül, de mégsem tesszük. Mégpedig azért nem, mert a Samsung most az S10e-nél lépte meg azokat a filléres trükköket, amelyeket tavaly az S9-nél. Az addig oké, hogy a mobil „csak” 5,8 colos Full HD kijelzővel érkezik, az pedig egyenesen szuper, hogy cserébe a rendszerchip ugyanaz, és csak a 6 GB RAM esetében kell kompromisszumot kötni. Az egyenes kijelzőnek is valószínűleg sokan örülnek majd, azonban az ujjlenyomat-olvasó oldalt van, a legkényelmetlenebb helyen, a fő kamera pedig csak dupla objektíves, a 2×-es nagyítás hiányzik. Egy 200 ezer forintos telefonnál ennyi simán beleférne, azonban az S10e 258 ezer forintba kerül majd, majdnem annyiba, mint amennyibe tavaly az S9 került! (Szintén március 8-tól lesz kapható.)

Ez is érdekelhet