- 2019. február 27., 11:00
A Nubia bemutatott egy hatalmas kijelzővel szerelt okosórát, amivel akár még telefonálni is lehet.

Az idei MWC a hajlítható kijelzőkről szól, de amíg a legtöbb gyártó okostelefonban gondolkodik, a Nubia inkább egy órát épített a koncepció köré. Ami mellesleg telefonként is működik. Az Alfáról van szó, amely egyébként nem teljesen új, a vállalat tavaly ősszel mutatta be, akkor azonban még nem lehetett megnézni. Mostanra viszont működőképes prototípusok is vannak – noha minden fícsör azért még mindig nem használható, hiszen amikor az appokra kattintgattunk, a többségnél azt írta ki a rendszer, hogy „hamarosan…”

Az óra, amit az a képeken is látszik, hatalmas, hosszúkás kijelzővel rendelkezik, amely viseléskor felveszi a karunk ívét. A dizájn nem rossz, de az óra nyilván nagy. Szerencsére a káva víz- és porálló. A kütyü fekete és arany színben létezik, a szíj mérete természetesen mindkét verziónál szabadon állítható. A kijelző furcsa képarányú, de nagy: 4 colos. Technológiáját illetően természetesen OLED-ről van szó, a felbontás viszont nem túl combos, mindössze 192×960 pixelről beszélhetünk. Nyilván a mostani csúcstelefonokhoz szokott szemnek a kép pixeles, de azért az összhatás nem olyan vészes, mint ahogyan az elsőre hallatszik. A főképernyő az időt és az Androidnál az értesítési sávról lehúzható ikonokat mutatja, valamint gyorselérést is ad néhány gyakran használt funkcióhoz. Az alkalmazásokat lapozva érjük el, visszalépni pedig az oldalt elhelyezett gombokkal tudunk.

A sebesség és a reszponzivitás rendben van, a Qualcomm Snapdragon 2100 szépen teszi a dolgát – annak ellenére, hogy nem mai chipről van szó. Az óra 1 GB RAM-ot és 8 GB-os belső tárhelyet kapott, az akku pedig 500 mAh-s. Ez utóbbi elég karcsúnak tűnik, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy mekkora kijelzőt kell árammal ellátnia. A kapcsolódási lehetőségek között természetesen van Bluetooth és WiFi is, azonban a vállalat nem hagyta ki az eSIM-et sem, így az óra telefonként is használható. Azért csuklón ez továbbra sem a legkényelmesebb művelet, de az alkalmazások rendelkezésre állnak ehhez a funkcióhoz. Az extrák között 5 MP-es kamerát, fitnesz trackert, pulzusmérőt és alvásfigyelő funkciót találunk.

A Nubia egyelőre még nem döntötte el, hogy mikor dobja piacra az órát, de a vállalat állítása szerint erre még ebben az évben sor fog kerülni. A sima, LTE nélküli verzió 450 euróba kerülhet, az LTE-s változatért 100, az arany (szintén LTE-s) verzió pedig 200 dollárral többet kérnek majd el.

Hozzászólások