Jobban kezeli majd az okostelefonokat a Windows 10
És már meg is érkezett a fejlesztők számára a 18885-ös build, amelynek legfontosabb újdonsága a továbbfejlesztett Your Phone app. Ennek segítségével egyes Android operációs rendszert használó készülékeket a számítógépről is el lehet érni. Az app eddig csak a Samsung Galaxy S8 és S9 telefonokkal működött, a mostani változat azonban már az S10 széria tagjaival és a Note 8/9-cel is működik, valamint a OnePlus 6 és 6T készülékeket is támogatja. Az app új funkciója az, hogy immáron az értesítéseket is kezeli – és természetesen konfigurálni lehet, hogy milyen értesítések jelenjenek meg és milyenek ne a képernyőn.
A 18885-ös verzió emellett jobb diktálás funkcióval rendelkezik (több nyelvet támogat a funkció, de a magyar még mindig nincs közöttük), és számos, a korábbi változatokban lévő hibát vagy megfelelően működő, de bosszantó dolgot javít.
Túl sokan viszont nem fognak találkozni ezzel a verzióval, mert a Microsoft nem minden tesztelőnek, csak az új Fast Ring tagjainak tette elérhetővé a verziót – vagyis csak azok kapják meg, akik bevállalták, hogy alkalomadtán erősen bugos változatokat is tesztelnek.