Augusztus 7-én érkezik a Samsung Galaxy Note 10
Ugyan a meghívó konkrétan nem említi, hogy a Galaxy Note 10 széria premierjére szól, azonban a rajta lévő S Pen egyértelműen jelzi, hogy mire lehet számítani. A toll alatt lévő kamera pedig arra utal, hogy a Note 10 esetében a Samsung megtartja az előlapi kameránál alkalmazott kivágást, de legalább középre tolja – így ez a megoldás egyenértékű lesz a csepp alakú szenzorszigettel, ami véleményünk szerint a sokféle notch alternatíva közül a legjobb.
A Galaxy Note 10 széria hardvere nagyjából egyezik majd a Galaxy 10 sorozat hardverével, de több RAM-ra és nagyobb tárhelyre esetleg lehet számítani. Jelen állás szerint lesz egy 6,3 colos Galaxy Note 10 és két 6,8 colos Galaxy Note 10+ - utóbbi változatok között mindössze az 5G adapter meglétében lesz különbség.
Ugyanakkor a pletykák arról is szólnak, hogy a jack csatlakozót nyugdíjazza a dél-koreai gyártó – sőt még az sem elképzelhetetlen, hogy a kisebb modellben nem lesz microSD-kártya. Igaz, az utóbbi talán nem olyan nagy érvágás, ha a legkisebb tárhely is 128 vagy 256 GB-nyi adat tárolásához lesz elegendő.