- 2019. augusztus 16., 14:00
Ezt persze eddig is lehetett tudni józan ész alapján, de most direkt vizsgálták is a hatást.
Hirdetés

Az American Chemical Society készítette azt a tanulmányt, amely a vezeték nélküli töltés használata és az akkumulátorok élettartama között keresett összefüggést. A kutatás – nem túl meglepő módon – azt állapította meg, hogy a vezeték nélküli töltés nem tesz jót az akkumulátoroknak, mivel a töltés a technológia sajátosságaiból adódóan a normál, vezetékes megoldáshoz képest magasabb hőmérsékleten történik. Az pedig régóta ismert, hogy a lítiumos akkumulátorok egyik legnagyobb ellensége a meleg; a magas hőmérséklet szépen lassan tönkreteszik a cellákat, így a maximálisan elérhető kapacitás folyamatosan csökken. Éppen ezért nem ajánlott a készülékeket mindig gyorstöltőre dugni sem.

Habár az ACS kutatása azzal a megállapítással zárult, hogy a vezeték nélküli töltés csökkenti az akkumulátor élettartamát, a tanulmány arra vonatkozóan nem szolgált adatokkal hogy pontosan mennyivel előbb használódik el az az akkumulátor, amelyet mindig vezeték nélkül töltenek. Ez persze nem véletlen; az ugyanis, hogy a telefon akkumulátora mennyivel magasabb hőmérsékleten tölt, az rengeteg tényezőtől függ. A telefon típusa és a töltő típusa mellett számít az is, hogyan helyezkedik el a mobil a töltőn, és hogy van-e rajta valamilyen védőtok vagy sem.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00