- 2020. május 22., 12:00
A szolgáltatás hiába népszerű, nem termel pótolhatatlan bevételt. Így a Google bezárja.
Hirdetés

A Google 2017-ben jelentette be, majd 2018-ban indította útjára a YouTube Music zenei szolgáltatást, amely elég nagy átfedést mutatott a Play Music (vagy magyarul Play Zene) szolgáltatással. Tudták ezt a Google-nél is, ezért a vállalat a két szolgáltatás prémium előfizetései között átjárást biztosít jó ideje: aki az egyik appban megveszi a korlátlan zenehallgatást, az a másikban is megkapja a prémium funkciókat.

A Play Music és a YouTube Music között van ugyanakkor egy fontos különbség: előbbi teljesen reklámmentes. Ez csak annyiban számít, hogy a YouTube Music előfizetői bázisa vélhetően azért is szépen növekszik, mert aki azt a platformot használja, az előfizetés hiányában kénytelen reklámokat nézni.

Mi már akkor gyanítottuk, hogy a Play Music nem fogja sokáig húzni, amikor elindult a YouTube Music – és egyértelmű jel volt az is, amikor a Google az androidos gyártóknak előírta a YouTube Music telepítését a Play Zene alkalmazás helyett. Most pedig egy újabb dolog utal arra, hogy a leállásig már nem sok van hátra: és ugyan a Google hivatalosan még semmilyen időpontot nem közölt, de pletykák alapján valószínűsíthető, hogy még idén megszűnik a Play Zene. A YouTube Music app a legutóbbi frissítést követően ugyanis már képes arra is, hogy a Play Zene könyvtárban tárolt fájlokat illetve lejátszási listákat importálja. A költözés (pár gombnyomástól eltekintve) teljesen automatikus, de némi időt vesz igénybe. Ideje mindenkinek megbarátkozni a (kényszerített) költözés gondolatával...

Címkék
Hozzászólások