A 2009-ben indult Bitcoin hatalmas karriert futott be, forintra átszámolva jelenleg egységenként 13 milliónál is többet ér. A kriptopénz alaposan megosztja a világot – egyesek imádják és a bankoktól, országoktól, szabályozó hatalmaktól való függetlenedés megtestesítőjét látják benne, míg mások főleg a veszélyekre, elsősorban a bizonytalanságra koncentrálnak. Egész iparág jelent meg körülötte; nemcsak a bányászatra, hanem a kereskedésre optimalizált platformok is megjelentek (a bitcoin-evolutionpro.com például a manuális mellett teljesen automatikus módban is tud kereskedni). A Bitcoinnal kapcsolatos megosztottságot mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy Kína, Törökország, Egyiptom, Bolívia és Indonézia betiltotta a használatát, Salvadorban viszont szeptember elején a kriptopénz hivatalos fizetőeszközzé vált. Salvador ráadásul a világon elsőként tette ezt meg, így mindenképpen érdemes megnézni, hogy milyen okok álltak, állhattak a döntés hátterében.
Salvador a szegényebb országok közé tartozik, az egy főre jutó GDP értéke 3794 dollár volt 2020-ban (Magyarország: 15.820, USA: 63.146 dollár). Érdekességképpen megemlítjük, hogy az országnak saját pénze nincs is, a fizetések lebonyolításához amerikai dollárt használnak. Salvador gazdasága nagy mértékben függ a kivándorlók által hazautalt pénzektől – hogy nem kis összegről van szó, azt kiválóan mutatja, hogy a 2019-ben hazautalt pénz nagysága meghaladta az ország teljes GPD-jének 20 százalékát. Az utalás viszont bonyolult és költséges folyamat; a hagyományos csatornákat használva a küldőnek és/vagy a fogadónak is azonosítania kell magát ahhoz, hogy a pénzek célba jussanak. A hazai infrastruktúra mellett nehéz elképzelni, hogy ez túl nagy trauma lenne, azonban Salvadorban a lakosság 70 százalékának nincs számlája; ez sokkal érthetőbbé teszi, hogy az extra költségeken túl milyen problémákat jelent az utalás.
A kormány részben éppen azzal indokolta a Bitcoin hivatalos fizetőeszközként történő bevezetését, hogy segítségével a pénz hazautalásának folyamata egyszerűbbé, gyorsabbá és gyakorlatilag költségmentessé válhat. Fontos szempont az is, hogy mivel a többség nem veszi igénybe a bankok szolgáltatásait, egyáltalán nem jellemző a takarékosság – ráadásul a készpénz tartása túl biztonságosnak sem mondható. Ezzel szemben a Bitcoin tárca telefonon keresztül, PIN-kódos azonosítást követően érhető el, így nehezebb ellopni.
Azzal, hogy Salvadorban a Bitcoin hivatalos fizetőeszközzé vált, elméletileg nincs szükség arra sem, hogy a lakosság dollárra váltsa a kriptopénzt, de természetesen erre is van lehetőség; az állam által telepített automatákban járulékmentesek a tranzakciók.
Előnyök és hátrányok
Az előzetes becslések szerint az ország éves szinten akár 400 millió dollárt is megtakaríthat azzal, ha a külföldön munkát vállalók a pénz hazautalásakor a bankokat megkerülve költségmentesen tudják hazajuttatni a családnak a támogatást. Azt is látni kell viszont, hogy a mérleg másik serpenyője sem üres: hátrányok is akadnak, szép számmal.
A legfontosabb mind közül az, hogy az árfolyam rendkívül instabil, és teljességgel megjósolhatatlan, hogy mikor merre indul el. Ha emlékszünk még rá, akkor Elon Musk pár jól célzott mondattal is simán meg tudta rángatni az árfolyamot. De Salvador is gyorsan megtapasztalta, hogy lehetnek gondok: a bevezetés előtti napon az ország 21 millió dollár értékben vásárolt 400 Bitcoint, az árfolyam pedig egy nap alatt 20 százalékkal, 52 ezer dollárról 43 ezer dollárra eset vissza, így rögtön hatalmas lyuk keletkezett a költségvetésben. Az ilyen mértékű árfolyammozgás ráadásul nem is példanélküli: 2021-ben az árfolyam járt már 65 ezer és 30 ezer dollár közelében is.
3 hét – 2,1 millió felhasználó
Kezdetben a lakosság nagyon elutasító volt a Bitcoinnal szemben (70 százalék szerint nem jó az ötlet), három hét alatt a lakosság harmada töltötte le és kezdte el használni az egyedi fejlesztésű Chivo Bitcoin nevű tárcát. A hosszú távú tapasztalatokra ezzel együtt is várni kell; noha más országokban is felmerült már, hogy a Bitcoin is hivatalos fizetőeszközzé válik, valószínűleg mindenki örül annak, hogy a kísérleti nyúl szerepe elkelt.