Samsung: AI-t mindenkinek
Az AI egyértelműen 2025 és a CES egyik slágertémája, a generatív rendszerek és az, hogy egyes implementációk már elég jól tudják értelmezni kontextusban is az utasításokat, szépen kikövezi az utat afelé, hogy a mesterséges intelligencia az életünk részévé váljon. Ha azt szeretnénk, hogy az AI mindent átszőjön, akkor persze nem elég egy jól működő AI platform, hanem szükség van olyan kütyükre is, amiket a „gép” kezelni és irányítani tud, illetve amelyeken keresztül adatokat tud gyűjteni a felhasználói szokásainkról. A Samsung kiváló helyzetből indul – talán a legjobb helyzetből az összes olyan vállalat közül, akire az AI kapcsán gondolni tudunk. Hiszen nemcsak a mögöttes tudás áll rendelkezésre, hanem egy hatalmas eszközpark is. Ezt az eszközparkot a felhasználók az elmúlt tíz évben telepítették, amióta a SmartThings koncepció elindult a dél-koreai vállalatnál. A SmartThings eredetileg a Samsung saját okoskütyüit fogta össze, de a Samsung villámgyorsan nyitott, így mára olyan smart rendszerekkel tud együttműködni, mint a Philips Hue, az Amazon Alexa vagy a Google Home. Összesen 370 partnerről van szó, megannyi okoseszközzel, ez pedig remek alap.
AI for All – azaz AI-t mindenkinek. Ez a Samsung mottója a 2025-ös esztendőre. Fentiek alapján nem meglepő, hogy a vállalat komplett rendszerben gondolkodik, amiben az eszközök nemcsak saját működésüket optimalizálják a mesterséges intelligencia segítségével, hanem kommunikálnak is egymással. Az egész folyamatot a Home AI fogja össze – ez a platform gyűjti, kezeli és elemzi a személyes adatokat. A Samsung is úgy látja, hogy a személyes információkra mindenképp szükség van ahhoz, hogy az AI ne csak működjön, hanem jól működjön. A Samsung malmára hajtja a vizet az is, hogy kész adatvédelmi megoldása van a Know személyében – erre épül a Home AI esetében a Knox Vault is, amely az információk felett őrködik. A Knox Vault annyiban tud többet, mint a „sima” Knox, hogy ha az otthoni eszközök valamelyikét feltörték vagy meghibásodott, akkor azt le tudja választani a hálózatról a további komoly problémák megelőzése érdekében. Fontos, hogy nemcsak a hétköznapi értelemben vett kütyükre kerül fel a Knox, hanem adott esetben fehéráru termékekre is – utóbbiak esetében ráadásul nem is ez lesz az egyetlen újdonság, hanem itt van még az is, hogy One UI kezelőfelülettel lehet majd irányítani őket. Ennek kapcsán mindenképp érdekes fejlemény az is, hogy a Samsung az összes One UI-t használó okoskütyü szoftverét legalább 7 évig garantáltan frissíteni fogja.
Kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogyan képzeli el a Samsung az AI integrációját a hétköznapi életvitelünkbe; az unalomig ismert köröket mellőzve (reggel az AI tájékoztat az időjárásról és a napi teendőkről, stb.) inkább mutatunk pár példát, ami nem annyira triviális. A hangsúly a Samsungnál is ott van, hogy az eszközök kommunikáljanak egymással, és az aktuális helyzethez alakítsák a rutinjaikat. Ha például nagyon besüt a nap a szobába, amikor bekapcsolod a tévét, akkor leereszkedik a redőny, este pedig lekapcsol a lámpa – vagy ha az AI tudja, hogy nem szereted a teljes sötétséget, akkor csak elsötétül. Épp befejezted a hajszárítást? Akkor itt az ideje, hogy a robotporszívó feltakarítsa a hajszálakat! A rendszer további érdekes funkciója, hogy az AI-képes eszközök adattárolója egy nagy közös tárhellyé áll össze – azaz lényegében minden eszköz mindent tartalmat látni fog. Összességében a Samsung olyan AI megoldásokat szeretne, amelyek nemcsak működnek, hanem jól is működnek és passzolnak az egyedi igényekhez is. A cél az időmegtakarítás a hatékonyság növelésével és azzal, hogy az mesterséges intelligencia levegye bizonyos feladatok terhét a vállunkról.
A Samsung bemutatott két új notebookot is, a Galaxy Book5 Prót és Galaxy Book5 360-at. Kérdés, hogy ezek a termékek kaphatók lesznek-e Magyarországon; de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy AI PC-kről van szó, de nem ARM, hanem Intel alapokon!
A mesterséges intelligencia kapcsán a Samsung terve a további területekre való terjeszkedés, ami az alábbiakat jelenti:
• Az AI és az egészségügyi adatokat kezelő Samsung Health összekapcsolását (pl. alváselemzéshez, életviteli tanácsokhoz)
• Az AI összekapcsolása a Samsung Fooddal ételek, receptek ajánlására az egyedi helyzetet is figyelembe véve
• Az AI és tévék összekapcsolása jobb tartalomajánló rendszer és jobb beállítás kezelés megvalósításához, valamint alternatív felhasználási módokhoz (pl. képkeret, információs kijelző)
• Az AI és nehézipari gépek, valamint hajók összekapcsolása (a Samsung ezeken a területeken is jelen van ám, csak ez nem túl ismert tény)
• Balle: egy mesterséges intelligencia alapú társ (robotsegéd), ami 2025 első felében akár piacra is kerülhet
• SmartThings Pro – üzleti jellegű felhasználás például hotelekben, a kliensek személyes igényeire szabva
• Az AI, a SmartThings és az autók összekapcsolása – ezen a területen a Samsung a Hyundaijal lépett partnerségre, első körben azért, hogy kényelmi funkciókat tudjon nyújtani