CES 2025: Kína nyakába veszi a világot
Ha emlékszünk még rá, akkor volt idő, amikor a prémium tévégyártók egytől egyig Japánból származtak; Sony, Panasonic, Sharp, Toshiba, JVC voltak az igazán patinás nevek. Aztán jött Dél-Korea; túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Samsung és az LG szépen lassan maguk alá gyűrték a teljes piacot, a japánok közül pedig gyakorlatilag csak a Sony és a Panasonic tudják tartani a lépést, bár piaci részesedés alapján ők sem nagyon. A dél-koreaiak nagyobb piaci részesedése ellenére a fejlesztéseket egy ideig még a japán vállatok vállalták magukra, amiket a dél-koreai cégek először csak lemásoltak, később tovább is fejlesztettek, végül pedig eljutottunk oda, hogy a fejlesztések terén is a Samsung és az LG váltak úttörővé.
Valami hasonlónak lehetünk most szemtanúi Kína vonatkozásában, de azért nem teljesen ugyanez a folyamat játszódik le; a kínai gyártók számára ugyanis ott a hatalmas méretű hazai piac. Ennek méretére jellemző, hogy minden ötödik eladott tévé Kínában talál gazdára. Vagyis a hazai piac bőven elegendő játszótered ad a kínai gyártók számára ahhoz, hogy megerősödjenek és kinőjék a gyermekbetegségeiket. Jelenleg tévé fronton a két legforróbb márkának a Hisense és a TCL számít – ez a két márka csak pár éve kezdett fókuszálni a globális piacra, de már most túl vannak a másolás és továbbfejlesztés fázisán, és saját innovációkkal jelentkeznek. És ez csak két gyártó, rajtuk kívül ott van még ugrásra készen a Changhong, a Haier, a Xiaomi, a LeTV, a Skyworth és a Konka is. Illetve ott van persze a TP Vision is, amely Philips márkanév alatt forgalmazza a tévéket, de a helyzet az, hogy nem sokkal jobb eredménnyel, mint teszi azt a Sony és a Panasonic.
Ha a ma még árnyékban lévő kínai vállalatok is komolyan elkezdenek foglalkozni a globális piaccal, akkor komoly átrendeződésre számíthatunk. Arra nem fogadnánk, hogy Kína teljesen átveszi az uralmat, de hogy az LG és a Samsung alaposan meg lesznek futtatva a pénzükért, az teljesen biztos – az pedig erősen kérdéses, hogy a japán gyártók meddig hajlandók csak a presztízs miatt mélyen a zsebükbe nyúlni.
Az iparág átrendeződését jól mutatja, hogy most már a technológiai fejlődésből is kiveszik a részüket a kínai vállalatok; az OLED-ek nyomtatásos gyártási eljárását nem a témával több, mint tíz éve foglalkozó LG, hanem a TCL tudta sorozatgyártásba átültetni, és microLED-es tévét sem a Samsung vagy a Sony hoz először kereskedelmi forgalomba, hanem a Hisense és a TCL. A TCL ráadásul eljutott abba a fázisba, hogy a panelfejlesztést teljesen saját kézben tartja – ami hatalmas előny még akkor is, ha a gyártást külső cég végzi. És nincs hiány ötletekből sem: a Hisense a CES-en bemutatta az RGB alapú local dimming megoldását, ilyennel korábban még senki nem rukkolt elő.
Az biztos, hogy tévé fronton a következő évek érdekes fejleményeket hoznak, kíváncsian várjuk, hogyan és milyen gyorsan rendeződik át a piac.