Skip to main content

DSLR-t csinálna a mobilból a Realme

FacebookFacebookFacebookFacebook
Egyelőre csak koncepció szinten létezik, de mindenképpen érdekes a kínai mobilgyártó által kifejlesztett kütyü. Még ha jövője nincs is.
Hirdetés

Az okostelefonok teljesen megölték a kompakt fényképezőgépek piacát, a mai prémium mobilokban pedig már olyan minőségű a kamerarendszer, hogy az átlagfelhasználók többsége kompakt cserélhető objektíves digitális fényképezőgépet sem vesz magának. És ez még azzal együtt is igaz, hogy a méretből adódó korlátok miatt egy telefonban sosem lesz olyan minőségű a fényképezőgép, mint amit egy DSLR kamera nyújtani tud.

A Realme a Mobile World Congress 2025-ön bemutatott viszont egy olyan prototípust, ami felülkerekedne a méretbeli korlátokon – a simán csak Interchangeable Lens Concept névre hallgató mobil hátlapján, üveglap mögött, egy 1 colos Sony CMOS szenzor található, elé pedig DSLR fényképezőgép objektívet lehet felhelyezni. Egészen pontosan a Leica-féle M mounttal szerelt objektíveket, illetve elméletben lehetőség van arra is, hogy L mount átalakítóval Panasonic és Sigma objektívek is a mobil elé kerüljenek. A Realme egyelőre két objektívvel demózza a koncepciót, az egyik egy 73 mm-es portréobjektív, a másik pedig egy 234 mm-es tele. A gyártótól kapott tesztfotók alapján a minőségre nem lehet panasz, a koncepcióval viszont több gondunk is van.

Kezdjük azzal, hogy a telefon ebben a formában megoldja ugyan a méretbeli gondokat, azaz nem szűk keresztmetszet többé a rendelkezésre álló hely, viszont helyette több más galibát okoz. Az egyik rögtön az, hogy a szenzort alapesetben nem védi semmi (feltehetőleg azért, hogy a mobillal akkor is lehessen fotózni, ha nincs rajta objektív), így viszont a rajta lévő szennyeződések nagyon gyorsan a felcsatolt objektív hátsó lencsetagjára jutnak, és ez idővel komoly gondot is okozhat. Nem praktikus a koncepció abból a szempontból sem, hogy a telefon jóval könnyebb egy kamera váznál, ami azt eredményezi, hogy még a legkisebb objektívvel is fejnehéz az összeállítás: egy kézzel nem lehet fotózni, ráadásul a telefont mindenképpen az objektívnél kell tartani, máskülönben a fogás nagyon kényelmetlen. Nincs lehetőség állványon való használatra sem, persze ezen nyilván lehet segíteni kiegészítővel. Nyilván sok praktikus kérdést fel lehetne tenni még, többek között az áramellátásra vonatkozóan (az automatikus fókuszhoz és az optikai képstabilizátorhoz is szükség lenne némi kraftra), ráadásul egyelőre a rekeszállítás is manuális – de fentiek mellett ez talán a legkisebb probléma.

Főleg úgy, hogy a koncepcióval a legnagyobb bajunk az, hogy amint a cserélhető objektív bejön a képbe, rögtön a kukában landol az az előny, ami miatt az emberek a telefon használják fotózáshoz a fényképezőgép helyett. Hiszen ha bajlódni kell az objektívvel, akkor már jobb, ha fényképezőgépre kerül az, nem pedig egy olyan fényképezőgépre, amelynek használata rengeteg kompromisszumot igényel. Már csak azért is, mert a MILC gépekben a szenzor is nagyobb, ami eleje jobb képminőséget ígér.

Ami érdekesség még, az az, hogy a koncepciótelefonban Snapdragon 8 Gen 2 rendszerchip működik, ami arra utal, hogy a telefont a Realme jó ideje fejleszti. Ezzel együtt teljesen biztos, hogy ez a telefon ebben a formában sosem fog megjelenni, azt viszont érdekes lesz látni, hogy a koncepciót sikerül-e valamilyen olyan irányba elvinni, hogy az piacképes legyen. Mert egyelőre nagyon nem az.

Ha viszont tetszik az ötlet, akkor nézd meg a Xiaomi megoldását is, amely hasonló ötletre épül, de más megoldást használ.