Fotós újítást mutat a Nubia Focus 2 Ultra 5G
A Xiaomi és a Realme koncepciótelefonjai után a ZTE is bemutatott egy olyan telefont, amelynél „az” extra tulajdonság a fotók készítéséhez kapcsolódik. Fontos eltérés ugyanakkor a másik két kínai vállalat termékéhez képest, hogy a Focus 2 Ultra 5G már nem labortermék, hanem egy hamarosan tényleg megvásárolható telefon! Amelynek van egyébként egy kisebb testvére „Ultra” nélkül, ám jóval gyengébb specifikációval.
A kütyü egy Unisoc T760 köré épül, és a költséghatékonyság jegyében a RAM is csak 8 GB – de tárhelyből legalább 512 GB-ot kapunk. A 6,8 colos kijelző AMOLED, felbontása 1080×2392 pixel, és még a 120 Hz-es képfrissítést is tudja – fényereje pedig 2800 nit, ami nagyon jónak számít. Az akkumulátor 5000 mAh-s, az operációs rendszer pedig az Android 15. Arról semmi hír, hogy a gyártó milyen hosszú terméktámogatást vállal, remélhetőleg ez nem jelenti azt, hogy aki ezt a telefont veszi meg, az szinte az első pillanattól kezdve magára lesz hagyva.
Kedvező (várhatóan 120-130 ezer forint körüli) ára ellenére a telefon fő kamerája 50 MP-es, amely képkivágással 1,5× és 2×-es zoomra képes (szenzorzoom). Erre szükség is lesz, mert a valódi tele csak 12 MP-es, átfogása viszont legalább 3×. A trió harmadik tagja egy nagylátószögű egység, de ez szinte biztos, hogy nem tartozik majd a legjobb kamerák közé, már csak azért sem, mert mindössze 5 MP-es szenzorra vetül a kép. A Nubia Focus 2 Ultra 5G két ponton emelkedik ki a mezőnyből: az egyik az, hogy dedikált exponáló gomb is került rá, a másik pedig az, hogy a kamerasziget körüli gyűrű nemcsak gyűrűnek látszik, hanem valóban az is; forgatható. Ezzel pedig lehetőségünk van például a kamerák közötti váltásra – ezzel kicsit olyan élményt kapunk, mintha valódi fényképezőgép lenne a kezünkben.
A sima verzióról ezek a fotós extrák hiányoznak, cserébe a fő kamera 108 MP-es; így legyen okos az ember. Ez még akkor is meglepő, ha a szenzor kisebb, ezért szinte teljesen biztos, hogy nem készít jobb fotókat, mint az Ultra 50 MP-es fő egysége. A zoom kamera ugyanúgy 3× nagyítást és 12 MP-es felbontást ad, a harmadik kamera viszont csak 2 MP-es, funkciója pedig valószínűleg nem nagylátószög, hanem makró. A Focus 2 5G ugyanazt a rendszerchipet kapta, memóriából is 8 GB került bele, viszont a benne lévő tárhely csak 256 GB-os. A kijelzőn viszont elég sokat spórolt a kínai gyártó, mert az FHD+ felbontású AMOLED helyett egy HD+ felbontású (720×1600 pixeles) IPS LCD került a készülékbe.
A Nubia a telefonokat várhatóan a második negyedévben fogja piacra dobni.