LG Flatron W2486L teszt
Külső
A tévék esetében már megszokott dolog, hogy a gyártók úgy tekintenek az eszközökre, mint egy bútordarabra, nos ezt a szemléletet a W2486L esetében is éreztük. Nemcsak a formavilág szokatlan egy monitortól (itt elsősorban a nyak kialakítására gondolhatunk), hanem a színvilág is, eddig kevés volt az olyan megjelenítő, amelyik fényes fekete-bordó színösszeállításban készült.
A szokásos egyhangúságot az is megtöri, hogy a káva nem tökéletesen szimmetrikus a jobb oldalra került bekapcsoló gombnak köszönhetően. Ez a fajta aszimmetrikus kialakítás, sőt, akár egy merészebb, nem idegen sem a monitorgyártóktól, sem az LG-től, a nálunk járt monitorok és tévék között több is akad több olyan, amely „felemás”. A kezelőszervek érintősek, a gombok helye pedig világít, de csak akkor, ha közelítjük a kezünket a káva felé. Ez jó ötlet, mert feleslegesen nem világít karácsonyfa módjára a monitor, de este, sötétben is látszik, hol vannak a kezelőszervek.
A monitor LED-es, amely jót tesz a helyigénynek, így nem meglepő, hogy a W2486L az egyik legvékonyabb 24 colos jelenleg a piacon. Kétségtelen, hogy a káva nagyon jól mutat, de a monitorok esetében talán kevés létjogosultsága van a nagyon vékony kávának. Nincs vele semmi komolyabb baj persze, azonban olyan funkcionalitásbeli előnyt sem nyújt, mint amit egy vékony tévé esetében kapunk, hiszen - valószínűleg - senki nem szeretné a monitort a falra akasztani. Ha szeretné is, akkor sem tudja, mert ezen a típuson nincsenek meg az ehhez szükséges csavarhelyek a hátlapon. A vékonyságnak ezen kívül egy hátránya is akad: a monitorhoz külső tápegység jár.
A talp kialakítása nekünk tetszett, azonban aki arra számít, hogy a káva mozgékony is, az bizony csalódni fog, mert az állvány csak a panel előre-hátra döntését teszi lehetővé.
A csatlakozóellátottság viszont tökéletes, a D-Sub és a DVI csatlakozók mellé két HDMI dugaszt is kapunk, ahová akár játékkonzolt, akár DVD-lejátszót csatlakoztathatunk. Hogy egy kicsit előreszaladunk, a beépített panel 16:9-es, tehát semmilyen jelforrással nem lesznek képaránybeli problémáink.
Belső
A monitor legnagyobb érdekessége a LED-es háttérfény. Az LG fehér színű LED-eket alkalmaz, amelyek oldalról világítanak, local dimming tehát nincs - ez talán egy monitor esetében nem is olyan nagy baj. A LED-ek használatával elméletileg nagyobb színtér fedhető le, valamint a fogyasztás is alacsonyabban tartható, rögtön meg is nézzük, hogy ezek a jellemzők hogyan alakulnak.
A monitor 24 colos TN panelt kapott, 1920×1080 pixeles felbontással és elég alacsony fényerővel - 250 cd/m² a maximális érték. Ez nyilván nem jó abban az esetben, ha a monitort közvetlenül napfény is éri az ablakon keresztül, azonban ne feledjük, hogy az optimális beállításokkal 120 cd/m² körüli értéket szokás beállítani, tehát a normál használatot ez a paraméter nem befolyásolja. (Ráadásul ennél jobb értéket, 302 cd/²-t mértünk legnagyobb értéknek.) A statikus kontraszt a specifikáció alapján 1000:1-hez, a kijelző ezt hozza is, a gyári beállításokkal 1014:1-et mértünk.
A gyári beállításokra nyugodtan mondhatjuk, hogy hektikusak, mindegyiknél (közel) maximális fényerőt mértünk, a gamma 1,8 és 2,4 között ingadozott, az átlagos deltaE értéke pedig a legjobbnak talált Normál színprofillal is 4,6 volt, ami bizony azt jelenti, hogy a kijelző a színek terén nem remekel. Feltűnő továbbá, hogy a zöld komponens kissé túlszaturált. A színhőmérséklet normál módban 7000K körül volt, ami elfogadható.
A kalibrációtól fentiek alapján tehát alapvetően a gamma valamint a zöld komponens rendbetételét vártuk és nem is kellett csalódnunk. A gamma a tökéletes 2,2-re állt be, s a zöld túlszaturáltsága, ha meg nem is szűnt, minimálisra csökkent: a színhőmérséklet 6595 K-ra módosult, a deltaE pedig 1,6 lett. Utóbbi azért azt jelenti, hogy a színek a minimálisnál jobban térnek el az elvárttól, így színérzékeny munkára a W2486L nem ajánlott. A legjobb beállításokat a következő helyen találtuk meg: fényerő: 47, kontraszt 77, RGB 52/39/46. Ezekkel a beállításokkal 123 cd/m²-es fényerőt, 0,13 cd/m²-es feketét, 946:1-es kontrasztot mértünk, mind átlagos értékek.
A fogyasztás az optimális beállításokkal 19 watt volt, készenléti állapotban pedig kevesebb, mint 0,1 wattot mértünk.

