Kipróbáltuk: HyperX FURY 64GB USB stick
Amióta a Kingston ráállt arra, hogy a HyperX-et külön márkaként kezeli, szépen megszaporodtak a kiegészítők, a termékpalettára többek között fejhallgató is felkerült. A Cloud X-et korábban már ki is próbáltuk, most viszont egy olyan termékvonalhoz kanyarodtunk vissza, amely korábban is futott (és most is fut) Kingston név alatt is: egy kedvező árú, de mégis elég gyors USB sticket próbáltunk ki. A FURY egyébként a belépő termékvonal, vagyis elsősorban azoknak a felhasználóknak készült, akik nem tudnak vagy nem akarnak sokat költeni egy hordozható adattárolóra, de mégsem szeretnének noname terméket vásárolni.
Ami egyébként rendszerint ész érvekkel is könnyen alátámasztható: a noname egységek általában lassúak. Ezzel szemben a FURY termékvonal 90 MB/s-os olvasási és 30 MB/s-os írási sebességet ígér. Egyik sem drámaian sok, de azért nem rossz, ha az árat is figyelembe vesszük. Meg azt, hogy a 64 GB-os modell alaposan túlteljesít.
Külső
Ha teljesen őszinték akarunk lenni, akkor azt kell, hogy mondjuk, a Hyperx FURY egy teljesen átlagos stick, amely leginkább azokat a felhasználókat célozza, akik amúgy is a márka elkötelezett hívei. Egy ilyen eszköz tervezésénél túl sok szempont nincsen, a hardver a legtöbb esetben adott, így a mérnökök, ha szeretnének, akkor a leginkább a külsőn variálhatnak. Ezt meg is tették a HyperX FURY esetében, de extravagáns megoldásra azért ne számítsunk, a stick csupán néhány díszítő elemet kapott, hogy ne szürküljön bele teljesen a mezőnybe. A FURY sorozat nem akar semmilyen módon bekerülni a legek könyvébe, nem próbál nagyon kicsi és nagyon trendi sem lenni. A Kingston termékekkel ellentétben borítása sem készült minőségi anyagból; egyáltalán nem rossz a műanyag, de a vállalat már termékeknél szívesen használ fémet is, aminek a HyperX FURY esetében nyoma sincs. Egyedül a nagy rögzítő fület érdemes kiemelni, és azt, hogy a stick színben is kapható: az alap minden modellnél fekete, de a belső díszítés lehet kék vagy piros is. A Kingston valamiért lespórolta a visszajelző LED-et – nem tragédia, de azért néha jól jönne az apró kiegészítő.
Az adattároló csatlakozóját természetesen kupak is védi – nekünk ez annak ellenére szimpatikusabb, mint a reteszelős vagy más módon trükkös megoldások, hogy tudjuk, a kupakot nem olyan túl nehéz elhagyni. A kupak a két oldalsó részének enyhe összenyomásával vehető le, és hogy kisebb legyen az elvesztés veszélye, természetesen a stick másik oldalára is fel tudjuk helyezni ilyekor – igaz, nem teljesen. Az azonban ne zavarjon meg senkit, hogy a kupak ilyenkor nem teljesen fix, biztos, hogy a helyén fog maradni.
A meghajtót a Kingston teljesen puritán csomagolásba helyezte, amely még rövid leírást sem tartalmaz, minden fontos információ felkerült ugyanis magára a borításra. (Ebből adódóan a papír részét nem szabad kidobni, ezen vannak olyan adatok is, amely egy esetleges jótállási procedúra esetén szükségesek lehetnek.) Kiegészítőket ne is keressünk, az egyetlen dolog, amit a pendrive mellé kapunk, az egy HyperX matrica.
Használat közben
Az, hogy a tesztünkben szereplő USB stick széria belépő szintű, alapvetően a sebességben és a kapacitásban mutatkozik meg: előbbi, ahogyan már említettük, 90 illetve 30 MB/s olvasás illetve írás esetén, papíron. Az elérhető méretválaszték 6, 32 illetve 64 GB – holott a Kingston ennél jóval nagyobb, 1 TB kapacitású eszközt is képes gyártani. A sebességadatokból kiderül, de erre a csatlakozó belső részének kék színe is utal, hogy az eszközre szerelt csatlakozó USB 3.0 szabványú, a 60×21×10 mm-es méret pedig valószínűvé teszi azt is, hogy a vezérlőchip mellett mindössze egyetlen memóriamodul teljesít szolgálatot, függetlenül attól, hogy mekkora kapacitású egységet választunk.
Egy USB sticket a legtöbben, nem túl meglepő módon, arra használnak, hogy kedvenc zenéiket, filmjeiket vagy a fontosabb dokumentumokat hordozzák gépek között. A sorozat fapadossága megmutatkozik abban az értelemben, hogy a gyártó semmilyen extra alkalmazást nem ad a meghajtó mellé, így ha például szeretnénk a rajta lévő adatok titkosításáról is gondoskodni, akkor azt nyilván megtehetjük, de az ehhez szükséges szoftverekről egyénileg kell gondoskodnunk. Így viszont az egyetlen fontos paraméter az marad, hogy a sticket mennyire tudjuk gyorsan használni – ezzel kapcsolatban azonban érdekes felfedezést tettünk. A cikk elején már említettük, hogy a Kingston 90 MB/s-os olvasási és 30 MB/s-os írási sebességet ígér, ám a saját méréseink alapján, nagy fájlokkal, ennél jóval gyorsabb az egység. Még írásnál is túlléptük a 90 MB/s-ot, olvasásnál pedig majdnem 200 MB/s fölé mentünk. Természetesen végeztünk teszteket kisméretű (4K-s) fájlokkal is, így már nem volt olyan jó a sebesség, írásnál 2,7 olvasásnál pedig 5,3 MB/s-ot mértünk – azonban egy USB sticknél ilyen jellegű adatok másolgatására jellemzően nem kell készülnünk. A drasztikus teljesítménycsökkenés egyébként a relatív gyenge (0,7 ms-os) elérési idő eredménye. De mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy amennyiben a számítógépünkben lévő merevlemez (vagy SSD) tudja tartani a tempót, úgy egy 8,5 GB-os filmet 45 másodperc alatt tudunk felmásolnia számítógépre, és 80 másodperc alatt lehetünk készen a másolással, ha a gépről mozgatunk adatokat a stickre. Nem rossz!
A tízpontos kérdés a HyperX FURYval kapcsolatban az, hogy a Kingston miért ad meg ennyire konzervatív értékeket. Azt megszokhattuk a gyártótó, hogy termékei gyorsabbak, mint a mi a specifikációban szerepel, de az eltérés általában csupán 5-10 százalék. Jelen esetben azonban ennél jóval többről van szó. Nyilván nem gond, ha jobb terméket kapunk a pénzünkért, mint várnánk, a Kingston azonban véleményünk szerint hatalmas bakot lőtt. A HyperX FURY ugyanis, bár olcsó, annyira azért nem, hogy a konkurensek ne tudnának jobb ajánlatot tenni. Viszont ha megnézzük, hogy a FURY mennyivel gyorsabb náluk, akkor máris más megvilágításba kerül, hogy érdemes-e pár ezer forinttal többet kiadni ezért a termékért.
Összegzés
Első ránézésre a HyperX FURY 64GB egy teljesen átlagos USB 3.0-s stick, a márka miatt, hiába belépő szintű termékről van szó, valamennyire azért prémium árazással. A tesztelés során azonban kiderült, hogy a meghajtó jóval gyorsabb, mint azt a Kingston hirdeti, így teljesítménye alapján bőven nem az alsóházban, hanem sokkal inkább a top ligában játszik a kütyü. Így pedig már nem is annyira elrugaszkodott érte 16 ezer forintot kérni.
A HyperX FURY 64GB USB sticket a Kingstontól kaptuk kölcsön a tesztelés idejére, köszönjük.