Kipróbáltuk: Chipolo Bluetooth tracker
A kulcstartóra csatlakoztatható apróság Bluetooth kapcsolat segítségével kommunikál a telefonnal, a mobilon futó alkalmazás pedig figyelmeztet amire csak szeretnénk, és persze a kütyü aktuális pozícióját is tárolja.
Külső
A Chipolo egy apró dobozban érkezik, amelyben magán a kütyün kívül egy tartalék elem valamint egy apró méretű kulcskarika van. Ez utóbbit nem kell használni természetesen, a tallér alakú eszközön egy teljesen közönséges lyuk van, így bármilyen kulcstartóra könnyedén rá lehet húzni. Hozzánk egy lila színű változat érkezett, amely csakúgy, mint a többi verzió, műanyag külsőt kapott. A 3,5 cm átmérőjű korong kb. 5 mm vastag, mérete éppen kellemes, a kulcscsomó biztosan nem lesz tőle túl nagy. Maga a hardver elfért volna egyébként kisebb helyen is, a méretre az ad magyarázatot, hogy a tápellátásról egy CR2025-ös elem gondoskodik, amelynek valahogyan helyet kellett biztosítani.
A Chipolo korong alakú készülékháza két (pontosan ugyanolyan) félből tevődik össze. Ezek szétpattintásához a gyártó csavarhúzót ajánl (amelyet nem vandál módon, tetszőleges helyen kell megpróbálni beleerőltetni a résbe, hanem az arra kialakított helyen lehet vele szétnyitni a kütyüt), de akinek kicsit is vastagabb a körme, az minden további nélkül szét tudja szedni a Chipolót szerszám nélkül is.
Erre egyébként az első használat előtt nem is lesz szükség, mivel van már elem benne; használat előtt csak a szigetelésként használt műanyagcsíkot kell kihúzni. A gyártója szerint a Chipolo 6-12 hónapig működik egyetlen elemmel, így az induló készlet kb. 1-2 évig lesz elég. A CR2025-ös elem ára egyébként 300 forint, tehát az éves fenntartási költség később sem fogja földhöz vágni senkit.
Használat közben
Természetesen a tesztelés előtt bepillantottunk a Chipolo belsejébe is, amely – ahogyan azt várni lehetett – túl sok mindent nem tartalmaz. Egy apró NYÁK látszódik, de rajta a chipek sajnos már nem, mivel azok befelé néznek – a sérülésveszély miatt jobb is ez így. Nagy helyet az elemtartó foglal még el; a sorozatszámnak viszont már maradt terület, így ezt matrica tartalmazza; a kódsort egy QR-kódból lehet kiolvasni.
A Chipolo beüzemeléséhez első körben regisztrálnunk kell egy felhasználói fiókot (ha nem akarunk külön adatokat megadni a Chipolónak, akkor használhatjuk belépésre a Facebookot vagy a Google+-t is) és le kell tölteni a telefonunkra az azonos nevű alkalmazást. Az Android, az iOS és a Windows Phone támogatottak, és valószínűleg a lista a későbbiekben sem fog bővülni. A szoftver első indítás és belépés után nyilván még nem ismeri fel a kütyüt, csak egy nagy plusz gombot látunk – erre kell kattintanunk, ha a Chipolót hozzá szeretnénk adni a felhasználói fiókhoz. Persze előtte ki kell húzni a műanyag szigetelést, hogy a Chipolo is áramot kapjunk. A telefon részéről Bluetooth 4.0 támogatás szükséges, más megkötés nincsen.
A Bluetooth kapcsolat gyorsan létrejön – elvileg. Nekünk csak a negyedik alkalommal találta meg a Chipolót a mobil, és később is voltak kapcsolódási problémák, mivel az egymás mellett lévő telefon és a Chipolo gyakran elveszítették egymást. A fórumokon elérhető információk alapján ez sajnos nem egyedi eset – lehet vele élni persze, de jobb lenne, ha a kapcsolat inkább stabilnak bizonyulna. A Chipolo felismerésekor a telefon a kütyü színét is felismeri, nevet viszont már mi adhatunk (pl. lakáskulcs, Tesla S – kinek mi áll a garázsban –, pénztárca, stb.) Egy fiókhoz összesen kilenc Chipolo rendelhető.
Mit tud a Chipolo? Önmagában szinte semmit, hiszen csak Bluetooth kapcsolat létesítésére képes, a mobilon futó alkalmazás viszont érdekes trükköket tartogat. Magát az alkalmazást nem bonyolították túl: a Chipolók között oldal irányban lehat lapozni, a bal alsó sarokban a főmenü, a jobb alsó sarokban pedig a helyi menü érhető el.
Mivel egy nyomkövető kütyüről van szó, természetesen az az alap, hogy a mobil folyamatosan figyeli, hogy a Chipolo a közelben van-e; ehhez pedig társítja az aktuális pozíciót is, valamint a hőmérsékletet (ez utóbbi adat a Chipolótól jön, és kalibrálható). A Bluetooth képességeinek hála hatókörön belül azt is meg tudjuk nézni, hogy a kütyü mennyire van közel a telefonhoz. Nem méterben kapjuk az adatot, de az is nagy segítség, hogy karnyújtásnyira vagy csak közel van a kulcscsomó. Az app szól, ha megszakadt a kapcsolat és persze akkor is, ha újra létrejött. Ehhez kapcsolódik, hogy beállíthatunk csendes zónákat, így nem fogunk megőrülni attól, ha a Chipolo és a telefon nem folyamatosan látják egymást. Van kétirányú keresés: a kulcsot az alkalmazással tudjuk megcsipogtatni, ha pedig a telefon tűnt el a párnák alatt, akkor a Chipolo megrázásával kérhetjük, hogy adjon életjelet magáról. Ez a fícsör természetesen lehalkított mobillal is működik (de értelemszerűen csak akkor, ha a Chipolo és a telefon kapcsolatban állnak.
A Chipolo alkalmazással a telefonból is csinálhatunk egy Chipolót, aminek az elsődleges előnye az, hogy a telefon pozíciója is mindig felkerül a felhőbe. Ez pedig azért jó, mert a nyomkövető(k) utolsó ismert pozícióját nemcsak a telefonos alkalmazáson keresztül lehet lekérni, hanem internetről is. A Chipolo helyzetének lekérdezésekor mindig az utolsó ismert helyet látjuk (térképen, természetesen), és azt, hogy az információ mikor került rögzítésre – itt a lényeg nem a folyamatos nyomkövetés, hanem az, hogy amikor otthon, az ajtó előtt állva nem találjuk a kulcsot, akkor gyorsan meg tudjuk nézni, hogy nem hagytuk-e bent a munkahelyen.
De azért a platform az elveszített eszközök keresésénél is hasznos lehet, mégpedig a közösségre támaszkodva: ha mondjuk egy étteremben maradt a kulcsunk, de van ott valaki más, aki szintén használja a rendszert, akkor rajta keresztül is tudja jelenteni a Chipolo a pozícióját. Ez a fícsör akkor is hasznos lehet, ha lába kélt a kulcsnak, mivel így van esély arra, hogy később megtaláljuk a kulcscsomót. Mindez természetesen anonim módon történik, akinek a telefonja segít, az nem is fog tudni a dologról – paranoiásak viszont ezt az opciót ki is kapcsolhatják.
Extra funkció még, hogy megoszthatjuk a saját Chipolo profilunkat másokkal (mondjuk a családdal), így egy-egy nyomkövető helyzetét akár az egész család le tudja kérdezni. Nem teljesen értjük, hogy miért, de szelfit is készíthetünk a Chipolóval: a szoftverben lévő kamera alkalmazást tudjuk elsütni úgy, hogy a Chipolót megrázzuk.
Összegzés
Bluetoothos nyomkövetőt ma már nagyon sokfélét kapni, és a helyzet az, hogy ezek a kütyük szinte mindig ugyanazt nyújtják: figyelmeztetés a kapcsolat megszakadásakor, utolsó pozíció lementése és lekérdezhetősége valamint elhagyott tárgyak keresése közösségi GPS-szel. Ezért is örültünk annak, hogy a Chipolo extraként a hőmérsékletet is tudja mérni, és szelfik készítéséhez is nyújt némi segítséget, persze más kérdés, hogy ezeket bárki fogja-e használni a gyakorlatban. A kütyü dizájnja semmi izgalmasat nem rejt, viszont funkcionalitásban tudja, amit kell: a műanyagon a karcok nem jelentenek akkora problémát, és pozitívum az is, hogy az elem lemerülés után cserélhető. A Chipolo a hazai boltokban ugyan nem kapható, de online meg lehet rendelni: ára 25 euró, amire még a szállítási költség is rájön, de mivel a rendeléseket Szlovákiából teljesítik, ez nem olyan vészes.