Skip to main content

Google

A Project Glass néven fejlesztett eszköz még csak fejlesztési verzió lesz, így az Explorer Edition nevet kapja.
Lassan, de biztosan zárkóznak fel a konkurensek, az Apple a táblagépek piacán még jobban visszaszorult.
A Google szabadalmi védelmet szeretne a csontrezgéses fülhallgatóval szerelt szemüvegre.
Az eszement számozás miatt hamarosan már a 25. verziónál járó böngészővel beszélgetni is lehet.
Az LG idén két sorozatban hét Google TV-t is villantott. Csak éppen az nem látszik, mitől Google ez a hét tévé.
A CES előtt még azt írtuk, hogy phablettel készül a ZTE – a Grand S viszont sokkal inkább egy mobiltelefon.
Amióta szakított az Ericssonnal, a Sony jobbnál jobb mobilokkal áll elő. A sort az Xperia Z sem töri meg.
A tajvani gyártó készülékéről egyelőre még szinte semmi sem lehet tudni, nem is az ASUS jelentette be.
Egyes pletykák szerint az Intel megelégelte, hogy partnerei nem látják a helyes irányt; saját tévés hardver készül.
A vállalat jóval a CES előtt elárult szinte minden fontos dolgot, igen jól körvonalazódott az idei termékpaletta.
Subscribe to Google