Skip to main content

mobiltelefon

Az eddigi legdrágább S szériás Samsung mobilok lettek az új kütyük, de a Samsung nem szállt el úgy, mint az Apple.
Tavaly, az S8/S8+ duóval elmaradt a kamera érdemi frissítése, a Samsung mérnökei most viszont mindent bepótoltak.
Megújult FLIR hőkamera, lézeres távolságmérő és VOC-szenzor is van a Bullitt Group új telefonjában.
Az elektronikus SIM-kártyához hasonló megoldás legnagyobb előnye az, hogy nem foglal helyet.
Már nincs több olyan szereplő az okostelefonos operációs rendszerek piacán, akit mérni lehetne.
Az új gyárban 7 nm-es csíkszélességgel készülnek majd a chipek; nagyobb teljesítmény jöhet, kisebb fogyasztás mellett.
Legalábbis Dél-Koreában. És máshol? Ezzel kapcsolatban legfeljebb csak találgatni tudunk.
Ha egy alkalmazás a háttérben van, ezentúl nem fog tudni (olyan könnyen) kémkedni utánunk.
Minden jel szerint olyan telefonon dolgozik a vállalat, amelyre öt kamera kerül. Nem sok ez egy kicsit a jóból?
Ezen kívül kiderült az is, hogy az egyes modelleknek mekkora lesz az akkumulátora.
Subscribe to mobiltelefon