Skip to main content

ZTE

Valószínűleg ez a modell sosem lesz kapható, de egy WP8-as upgrade-et követően igen érdekes kütyü lehet belőle.
A Reuters szerint az USA nem tudta bizonyíta, hogy akár a Huawei, akár a ZTE kémkedett volna.
11 hónapos vizsgálat alapján az USA Kongresszusa arra jutott, Amerika nem bízhat a ZTE-ben és a Huaweiben sem.
A Wall Street Joural értesülései szerint a készülék már a jövő év elején megvásárolható lesz.
A ZTE első ICS-es telefonja egyben az első Intel processzoros okostelefonja is lesz.
Az IDC negyedéves jelentése szerint a Samsung átvette a vezetést, és alaposan elhúzott a konkurensektől.
A kínai ZTE a világon először ért el gyakorlati körülmények között 200 GB/s-os sebességet.
Dizájnból egyes, teljesítményből viszont ötös a ZTE négymagos táblagépe – amely egyelőre csak prototípus.
A Tegra 3-mal szerelt mobilról már csak egy jó szoftver hiányzik ahhoz, hogy a ZTE igazi ásza lehessen.
A ZTE második olcsó Windows Phone 7-es telefonja is egészen jól muzsikál.
Subscribe to ZTE