Skip to main content

Az USA nem bízik a kínai mobilgyártókban

FacebookFacebookFacebookFacebook
11 hónapos vizsgálat alapján az USA Kongresszusa arra jutott, Amerika nem bízhat a ZTE-ben és a Huaweiben sem.

Hirdetés

A jelentés szerint mindkét gyártó komoly kockázatot jelent a nemzetbiztonság számára, a dokumentum pedig azt is kiemeli, hogy a vizsgálat során sem a ZTE sem a Huawei nem bizonyult együttműködésre hajlandónak, nem magyarázták meg például kellő részletességgel az, hogy milyen szálakkal kötődnek a kínai kormányhoz. A dokumentum részletes verziója titkos, minden esetre a vizsgálat alapján Mike Rogers, az Amerikai Hírszerzés elnöke azt ajánlja a fogyasztóknak, hogy inkább keressenek alternatív termékeket, mintsem hogy a ZTE vagy a Huawei készülékeit válasszák.

A ZTE a riport eredményére reagálva közölte, hogy a legkisebb mértékig sem ért egyet a vizsgálat megállapításaival, s a vállalat egyben azt is kifogásolta, hogy nagy nyugati gyártók nem szerepeltek benne. A Huawei szintén alaptalannak nevezte a vádakat.